Kormányszóvivő: Vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a közigazgatási pályát

A közigazgatásban nagy szükség van tapasztalt munkatársakra, de ugyanilyen fontos a karrierexpón jelen lévő korosztály lendülete – mondta az első Kormányzati Karrier Expo kapcsán a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő.

Nagy Anna hozzátette: az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymást feltételezi, és egymásból is következik. A Millenáris Parkban nagy érdeklődés övezi a rendezvényt, ezért a kormány szeretne a jövőben hasonló börzéket tartani – hangsúlyozta a kormányszóvivő. A közigazgatás óriási átalakulás előtt áll – mondta Nagy Anna. A kormányszóvivő reményét fejezte ki, hogy a következő években a hivatali ügyintézés már nem számít majd szitokszónak, és későbbi karrierexpókon az állam fogalma már mást fogy jelenteni.


Kormányzati Karrier Expo

Kormányzati Karrier Expo célja ismét vonzóvá tenni a fiatalok számára a közigazgatási pályát – mondta az elmúlt héten a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor elsősorban a politika iránt érdeklődő friss diplomások, pályakezdők és egyetemisták érdeklődésére számít, akiknek fontosabb a köz szolgálata, mint az egyéni karrier. A szombati rendezvényen bemutatják a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, mellyel idén és jövőre 300 diplomás fiatal szerezhet tapasztalatokat az EU országaiban, a szakterületüknek megfelelő kormányzati szerveknél.

Az MSZP szombati közleményében bírálta a közigazgatási és igazságügyi minisztert, aki álláspontjuk szerint saját korábbi nyilatkozatának mondott ellent. Az ellenzéki párt szóvivője szerint a kabinetnek el kell döntenie, hogy szakemberekre vagy pártkatonákra akarja bízni a közigazgatást. Navracsics Tibor szeptember elején még arról beszélt, hogy a kormányhivatalokban politikusok és politikai kinevezettek lesznek majd, ezzel szemben szombati karrierexpón már a szakemberek szükségességéről beszélt – áll Kormos Kata közleményében.

– Független Hírügynökség –








hirdetés