Körmösök, telefonok, leckék

Körmösök, telefonok, leckék
© Illusztráció: getty images
A játék egyszer komolyra fordul, az oviban még csak eljátszott iskola és tanítás valósággá válik minden gyermek számára. Nagy váltás és nagy pillanat, a szülők okkal morzsolnak el néhány könnycseppet, miközben batyut, vagyis iskolatáskát adnak a csöppségeik hátára, s engedik el kezüket a kapuban. Nyéki Zsolt jegyzete.


Ez az élet rendje, mi sem természetesebb ennél, de lélekben tudják: ez az első lépés azon az úton, melyen gyermekeik hamarosan egyedül mennek tovább – egyre távolabb, ki tudja, milyen messze. Fel kell hát készülnie mindenkinek, gyereknek, szülőnek és pedagógusnak, nem feledve: az indíttatás a családokban dől el. Ott vésődnek be értékrendek és követendő minták, a neveltetésben benne van a könyv tisztelete és szeretete épp úgy, mint az alkalmazkodás készsége, a fegyelem vagy a szorgalom. Annak elfogadtatása, hogy a nyári szünet – ahogy a gondtalan gyermekkor – véget ér, s otthon, a kis kuckóban már nem a játék az első, hanem a lecke megoldása, az írás és olvasás gyakorlása.

A szülők elháríthatatlan felelőssége, melyre emlékeztetni kell abban a világban, melyben a kisiskolásokat is okostelefonokkal „szerelik fel”. Tudjuk: az elérhetőség egyben biztonság, csak azt kellene megtanítani a gyerekkel, hogy órán ne fotózza magát (szelfizzen). Apukával és anyukával pedig azt, hogy ne akarja felelősségre vonni a tanárt, ha elveszi a telefont, ha csemetéje mégis szórakozik tanítás alatt. „Tempus fugit” – ki emlékszik már a megérdemelt vonalzós körmösre, amit még elmondani sem mertünk otthon, mert jött a ráadás…? A pedagógus felelőssége sem bagatellizálható el. Németh László szavaival élve: „Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja – fogalma sincs –, hogy mikor hat igazán a növendékre, egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal.” Ezt a leckét is érdemes felmondani újra és újra.

Nyéki Zsolt








hirdetés