Korszerűbb körülmények között fogadhatják az ügyfeleket Nyírbátorban

Korszerűbb körülmények között fogadhatják az ügyfeleket Nyírbátorban
© Fotó: Tarnavölgyi Gergely
Nyírbátor – A Nyírbátori Járási Hivatal két egységének, a Kossuth utcán található foglalkoztatási osztály és a Szentvér utcán működő földhivatali osztály épületeinek energetikai korszerűsítése a napokban fejeződött be. A beruházás végére hivatalosan pénteken tettek pontot, ekkor rendezték meg a ugyanis a szalagátvágással végződő sajtónyilvános átadóünnepséget.

Az eseményen a Nyírbátori Járási Hivatal vezetője, dr. Éliás Tünde kiemelte: az ügyfeleket ezentúl korszerűbb épületekben fogadhatják majd az ügyintézők, köszönhetően az uniós és állami támogatásból megvalósuló, több mint 75 millió forint összértékű beruházásnak.

– Megyeszerte, a kormányhivatal épületeiben huszonegy hasonló jellegű korszerűsítés zajlik vagy fejeződött be, ezek részei egy komplex fejlesztéssorozatnak. A célunk az, hogy az állampolgárokat modernebb környezetben fogadhassuk – fogalmazott Román István, majd felsorolta a nyírbátori fejlesztés elemeit. Eszerint kicserélték a nyílászárókat, kondenzációs kazánokat telepítettek, beüzemeltek egy-egy napelemrendszert, illetve a hőszigetelés is korszerűsödött, mely révén az épületek energetikai minősítése nagy mértékben javult.

– Örömteli, hogy a fejlesztési források már nem csak járnak a megyénknek, hanem jutnak is – csempészett némi humort beszédébe a megyei kormánymegbízott.

Az ünnepségen dr. Simon Miklós úgy fogalmazott: folyamatosan fejlődik a kormányhivatal egységeinek eszközparkja, javul az infrastruktúra.

– Ezzel még nem érnek véget a fejlesztések, hiszen Nyírlugoson hamarosan új kormányablak nyílik, illetve jövőre a Nyírbátori Járási Hivatal új épületbe költözhet – tekintett előre az országgyűlési képviselő.








hirdetés