Köszönőlevél a Knesszetből

Jair Lapid és az édesapja, Tomi Lapid
Jair Lapid és az édesapja, Tomi Lapid
Nyíregyháza – Tomi Lapid végső győzelme a nácik felett az volt, hogy boldog emberként ment el.

A Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel megrendezett országos versenyét megnyerte a Hit Gyülekezete fenntartásában működő nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium háromfős csapata.

Menekülés a pokolból

Az izraeli Knesszet (parlament) képviselője, Jair Lapid nem csak értesült a holokauszttal is foglalkozó versenyről, de levelet is küldött a győztes fiataloknak. A levélírás hátterét Papp Bence, a győztes csapat tagja fedte fel lapunknak.

– Az országos döntőben egy ötperces színdarabot is be kellett mutatnunk a vészkorszakkal kapcsolatosan. Ez lehetett kitalált vagy megtörtént esemény is. Mi azt dolgoztuk fel Gulyás Fruzsinával és Gulyás Grétával, hogy Tomi Lapid az édesanyjával a budapesti gettó egyik pincéjében bujkál 13-14 évesen, s azon meditál, ő vajon magyar vagy zsidó kisfiú. Bemutattuk a megmenekülését is: a nyilasok vitték őket a Dunához, amikor jött egy orosz vadászrepülő, s mindenki szétszaladt. Tomi Lapidot az édesanyja belökte egy nyilvános vécébe, ő maga is elbújt, s mikor összeszedték a foglyokat, ők már nem álltak vissza a halálmenetbe.
Elmesélte gyermekének

– A színdarab időugrással fejeződött be. Évtizedekkel később Tomi Lapid a fiával, Jairral Budapesten sétál, s meglátja a nyilvános vécét. Az emlékeket felidézve elmondja gyermekének, hogy az a bódé mentette meg az életét a II. világháború idején. Tomi Lapid (Lampel Tamás) a háború után kiköltözött édesanyjával Izraelbe, s később Ariel Saron miniszterelnöksége idején igazságügy-miniszter és miniszterelnök-helyettes lett. 2008-ban hunyt el – tette hozzá Papp Bence.

Optimista volt, tele humorral

Yair Lapid többek között a következőket írta levelében:

„Nagy örömmel értesültem arról, hogy az önök által írt és színre állított darabbal megnyerték a Magyar Külügyminisztérium versenyét, s ennek a darabnak édesapámról, Jozsef (Tomi) Lapidról írt könyvem képezte az alapját. Amikor édesapám annyi idős volt, mint most önök, ő már egy felnőtt életével együtt járó, gazdag tapasztalattal rendelkezett. A fiatal emberek nem szoktak a halálra gondolni, de apám már közelről ismerte. Az ő édesapja, a nagyapám, akit nem ismerhettem meg, a mauthauseni koncentrációs táborban vesztette életét, éppen két héttel a háború vége előtt. Szeretett nagymamáját, Herminát Auschwitzban gyilkolták meg. Abból a 24 gyermekből, akik vele egy osztályba jártak, mindössze hét élte túl a holokausztot.
Ezzel együtt apám optimista volt, tele humorral, aki evet, ivott, szeretett, nevetett és élte az életét nap mint nap megújuló, nagy élvezettel. Az ágya mellett ültem élete utolsó napjaiban, amíg el nem távozott, és végső győzelme a nácik felett az volt, hogy boldog emberként ment el, akit szerető családja vett körül a zsidók szabad országában.”

Szerep az élet színházában

Jair Lapid a levele alapján bizakodóan tekint a jövőbe:

„Az olyan fiatalok, mint önök, örömet szereznek és optimizmusra adnak okot. Nem azért, mert az antiszemitizmus megszűnt létezni és eltűnt volna Magyarországról, sajnos, önök is és én is jól tudjuk, hogy ez nincs így, hanem azért, mert lesz, aki szembeszálljon vele. Abban a pillanatban, amikor úgy döntöttek, hogy színpadra állítják az apám életéről szóló könyvet, megkapták szerepüket az élet színházában is. Önök a jók oldalán állnak. Az ártatlanok oldalán. Azok oldalán, akiket addig üldöztek, míg haza nem értek az ősi szülőföldjükre.”








hirdetés