Kovács Kati – szokás szerint Koncz Tiborral

A nagy duett
A nagy duett - © Fotó: Fecske László
Fehérgyarmat – Fergeteges életműkoncertet láthattak, hallgathattak az érdeklődők nemrégiben a Fehérgyarmati Művelődési Központban, ahol a magyar zenei világ egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kovács Kati lépett fel.

A művésznő az említett elismerések mellett még további számos kitüntetéssel is büszkélkedhet, s egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert.

A koncertre Koncz Tibor – számos magyar sláger zeneszerzője – is elkísérte, aki szintetizátoron játszotta a máig népszerű slágereket. A változatos dalok mély érzéseket váltottak ki mind a közönségből, mind a művésznőből, akinek lehengerlő, s közvetlen stílusa mindenkit elkápráztatott. A koncert végén a közönség hatalmas vastapssal követelte vissza a színpadra Kovács Katit és kísérőjét, akik a műsoridőt bőven túllépve újabb dalokkal ajándékozták meg az elégedett rajongókat.

KM








hirdetés