Kovács Zoltán: politikai bosszú része volt az EP-vita

Budapest – A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint nem a jogállamiságról szólt a szerdai európai parlamenti (EP-) vita, hanem “politikai bosszú” része, amelynek egyetlen oka Magyarországnak a migráció ügyében elfoglalt eltérő álláspontja.

Kovács Zoltán, akit az M1 aktuális csatornán csütörtökön a legfrissebb magyar fejleményekről tartott EP-vitáról kérdeztek, azt mondta: szó sincs jogállamiságról, csupán a “bevándorláspárti baloldal” néhány elszánt politikusa próbálta meg újra színpadra rángatni Magyarországot, hogy rajta lehessen “elverni a port” a kampányukban.

Az államtitkár szerint nem igaz, hogy a közigazgatási bíróságok eltérnének a Nyugat-Európában évtizedek óta működő rendszerektől, és szó sincs arról, hogy az önkéntes túlmunkaidő szabályozása eltérne az európaitól, hiszen Nyugaton több országban “jóval magasabb” a maximális keret.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: megint megpróbáltak megszégyeníteni egy olyan államot, amely kiáll a saját igazáért, a nemzeti szuverenitásért és a migráció ellenében elfoglalt álláspontjáért.

Megjegyezte: szerinte a magyar baloldal nagyon nehezen szabadul meg kommunista gyökereitől, és ehhez partnert talált az európai zöldeknél, liberálisoknál és szociáldemokratáknál, amit “rettenetes fejleménynek” nevezett.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért beszél egyre többet “Soros-tervről”, az államtitkár úgy válaszolt: amikor az EP arról döntött, hogy háromszorosára növeli a migrációval foglalkozó emberi jogi szervezetek támogatását, akkor érdemes felidézni, hogy ez “Soros György 2015 szeptemberében meghirdetett tervének 6. pontja”.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék “romboló módon” is készül az EP-kampányra, Kovács Zoltán kijelentette: ők sem “hátrakötött kézzel vagy leeresztett karral” mennek csatába, megvannak az eszközeik, és el fogják mondani, mit gondolnak a migráció veszélyeiről.

– MTI –








hirdetés