Közadakozásból épült, 125 éve adták át a nyíregyházi színház épületét

Éppen 125 évvel ezelőtt adták át
Éppen 125 évvel ezelőtt adták át - © Fotó: Színház
Nyíregyháza – Ma már talán elképzelhetetlen, 125 éve azonban kevesen csodálkoztak azon, amit Somogyi Gyula, Nyíregyháza közjegyzője és Kubassy Gusztáv ékszerész tett: felajánlották közös telküket, hogy azon felépülhessen a város színháza, az építkezéshez szükséges pénzt pedig 86 részvényes adta össze.


Somogyi szerint ez bizarrnak látszott, mert „vidéki városban részvénytársulati alapon színház sem akkor, sem azóta sem épült: miután mindenki, aki e célra részvényt írt alá, előre tudhatta, hogy ezen részvényre hosszú éveken át, vagy talán soha, osztalékot, anyagi hasznot húzni nem fog”. Anyagi hasznuk nem lett, de beírták magukat a város történelemkönyvébe, hiszen 1894. február 6-án a Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület.

Az első helyi híradások 1831 júniusából származnak, de 1837-től már a pesti lapok is beszámolnak nyíregyházi színielőadásokról. Mivel nem volt önálló színházépület, az előadásokat a Nagyvendéglőben vagy a csizmadia színben tartották. 1869. november 16-án a város tanácsa elhatározta, hogy állandó színházat létesít – olvasható a színház honlapján.

Riszdofer János beszédében ezt mondta: „…régi közóhajtás sürgető szavára e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljából, egy e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács…”. A határozatot azonban nem követték tettek, csak egyéni kezdeményezések indultak – derül ki az Utcák, nevek, emléktáblák című kötetből. 1872 nyarán nyílt meg a deszkaszín, ami a Hősök terén a nagyvendéglő udvarán állt, de csak két évig működhetett. A közeli Hárs vendéglő udvarán készült el egy másik műintézet, amelyet 1875. május 16-án nyitottak meg, de az 1880-as évek végétől megérett az idő arra, hogy leszámoljanak az ideiglenes megoldásokkal.

Felajánlották a telket

A társadalmi összefogás első nyomai 1893 januárjától látszottak. Somogyi Gyula, a város első közjegyzője kezdeményezte a színházépítés ügyét, s az ékszerész Kubassy Gusztávval felajánlották közösen birtokolt telküket az épület elhelyezésére a színházalapítók 15 részvénye ellenében.

Az 1893. január 21-én kelt felhívásban ez olvasható: „Alulírottak … Nyíregyházán, a Pacsirta vendéglő és a csendőrlaktanya közötti 945 négyszögöl terjedelmű …, s általunk 3000 forint névértékű 15 darab részvényért kialkudott, minden oldalon szabad téren álló telekre Alpár Ignác, közelismerést kivívott építésznek elfogadott terve szerint egy állandó magyar színházak felépítését elhatároztuk, s a … szükséges tőkét, névre szóló, egyenként 200 forintos részvény útján kívánjuk beszerezni.” Somogyi Gyula 1893. április 9-én megnevezte azt a 86 részvényest, akik 154 darab részvényt jegyeztek.

Országos pályázat

Összejött tehát az építkezéshez szükséges felajánlás, Alpár Ignác tervei is rendelkezésre álltak, 1893. július 17-én adták ki a megbízást Vojtovits Bertalan és Barzó Mihály építész vállalkozóknak, akik egy hét múlva elhelyezték a színház alapkövét. Az építkezéssel párhuzamosan drámai prológus megírására írtak ki pályázatot, keresték a társulatot, amelyik az első szezon előadásait megrendezi, a városgazdát pedig megbízták, hogy az épülő, színház előtti szénapiacot máshová helyezzék át.

A jelentkezők közül Dobó Sándor igazgató ajánlatát fogadták el, de elbírálták az országos pályázatot is, amelynek győztese Komoróczy Miklós lett, ő kapta meg a 100 korona pályadíjat.

A Hársfa vendéglő mellett lebontották a fabódét „amelyben két évtizeden keresztül a nemzet nap-számosai hirdették a magyarosodás és a jó ízlés eszméit, s most a tulajdonos – az egerek és a patkányok nagy bánatára – lebontja az immár rozzant alkotmányt” – írja a Nyírvidék 1894. január 28-án.

Végül 1894. február 6-án az egykori Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület. Belső berendezése fából készült, a földszinten 150 ülőhellyel, továbbá tizenkét földszinti és tíz emeleti páhollyal, erkéllyel és karzattal. Eredetileg 610 személy befogadására tervezték, kényelmesen csak 450-en fértek el benne. A többi pedig már történelem.

Otthont kell teremteni

A nyíregyházi színházi részvénytársaságot a cégbíróságnál is be kellett jegyeztetni. Ebben a következők szerepeltek: „a vállalat tárgya saját telkére állandó színház építése által a magyar színművészetnek Szabolcs vármegye székhelyén otthont teremteni, s ebben úgy a magyar színügyet, mint az ugyanott rendezendő hangversenyek, dalestélyek, művészeti és társas előadások és összejövetelek (táncmulatságok) a magyar hazafias szellemet és nemzeti közművelődést fejleszteni. Tartama 30 év. Alaptőke: hatvanegyezer hatszáz korona, elosztva 154 darab névre és egyenként négyszáz koronára szóló részvényre.”

A kor igényeihez igazították

A felújítással úgy tették modernné a színház épületét, hogy az értékeket megőrizték az utókor számára.

– Szinte csak a főfalak maradtak meg, és mindent felül kellett vizsgálnunk, hiszen az épületen komoly átalakítást közel ötven évvel azelőtt végeztek utoljára – mondja Gáva Attila, aki a 2000–2001-es átalakítást építészként irányította.

Megőrizni az értékeket

– A méreteket és a felszereltséget is a kor igényeihez igazítottuk: úgy kellett modernné tenni az épületet, hogy közben mindent megőrizzünk az utókornak, aminek értéke van. Fontos szempont volt a kényelem és használhatóság: azért, hogy a nézők jól lássák és jól hallják az előadásokat, emeltünk a nézőtér dőlésszögén, kevesebb zsöllyét tettünk be, és karzatokat alakítottunk ki. Reprezentatív lett a bejárat és a fogadótér, ahogy a büfé is teljesen átalakult.

Nyíregyháza egyik emblematikus épülete Fotó: Színház ©

 

Tisztelgés az elődök előtt

– Ezek azok a munkák, amelyeknek az eredményét a nézők érzékelték, de ne feledjük el, hogy a színház egy komoly üzem is, ahol jelmezek, díszletek készülnek, és ahol ezeken a területeken helyszűkében voltak a dolgozók. Ezeket a tereket megnöveltük, emellett irodákat alakítottunk ki, és olyan helyiségeket is, ahol olvasó- vagy táncpróbát lehet tartani. A Krúdy kamarát például eredetileg festőműhelynek képzelték el, ott a tartószerkezetet is átalakítottuk.

– Nagyon sok munkával járt a színpad átalakítása is: zsinórpadlás készült, megváltozott a mozgatás korábbi rendszere, forgószínpadot alakítottunk ki, de megújult a hangosítás, a világítás és a vezérlés is.

– Ha egy mondatban kellene összefoglalni a felújítás eredményét, azt mondanám, az épület modern lett, miközben végig figyeltünk arra, hogy tisztelegjünk Alpár Ignác munkássága előtt – mondta el lapunknak Gáva Attila, aki, ha ideje engedi, szívesen jár színházba. És aki természetesen annak örül, ha nemcsak ő érzi magát jól az épületben, de a nézők és az ott dolgozók is.

Alpár nem jött el az avatásra

Alpár Ignác a terveket ingyen bocsátotta a részvénytársaság rendelkezésére. Nem foglalkozott az építkezéssel: a tervet egy Abbázia környéki tengerparti üdülőtelep számára készítette. Az építész, akinek ekkor már nagy irodája volt Budapesten, időközben megnyerte a Korona szálloda tervpályázatát is. Sem a színház építése idején, sem az avatásakor nem járt itt, nem vett részt semmilyen ünnepélyen.

Thália otthona olyan, mint egy ékszerdoboz

Az épület úgy jó, ahogy van – ezt mondják az elmúlt két évad kitüntetett nézői. Dr. Kresák Ilona, aki tavaly lett az évad nézője, úgy fogalmaz: járt már szebb színházban, de számára kedvesebben nem.

– Amióta 1976-ban Nyíregyházára kerültem, folyamatosan járok színházba, és az épület a szívem csücske. Imádom a külső megjelenését, de a belső tereit is, azt pedig különösen, ahogy elfoglalja a helyét a téren, közel Váci Mihály és Krúdy Gyula szobrához. Szép és praktikus, nagy élmény az erkélyről ránézni a városra, de én szeretek mindent jól látni és hallani, ezért mindig a földszintre veszek jegyet. Sokfelé járok, és nagyon szép színházépületeket látok, de számomra ez a csúcs. Azt nyújtja, amit elvárok tőle, így jó, ahogy van.

Két éve Orosz József lett az évad nézője – a Széchenyi István-középiskola pedagógusa rengeteget jár színházba és fontosnak tartja, hogy a diákjait is színházi élményekhez juttassa. Van összehasonlítási alapja, hiszen Miskolcra, Debrecenbe és Budapestre is elmegy egy-egy előadás kedvéért, és azt mondja, nincs szégyenkeznivalónk.

Fotó: Bezdán János ©

– Olyan ez az épület, mint egy ékszerdoboz – mondja. – Én már akkor is jártam a színházba, amikor még nem volt a városban önálló társulat, így tudom, hogy milyen volt az épület a felújítások előtt, és azt mondhatom, a rekonstrukciók sokat javítottak a hangulatán. Még emlékszem azokra az időkre, amikor fel lehetett hajtani autóval az épület elé, és a színészek úgy érkeztek meg esténként, mint a hollywoodi sztárok: limuzinnal hozták őket a bejáratig. Amikor a legutóbbi felújítás alatt egy évig a művelődési házban voltak az előadások, mi, nézők választhattuk ki, hogy milyen székeket építsenek be a színházba, örültünk, hogy kikérték a véleményünket. Remek ötlet, hogy a színházak éjszakáján bepillanthatunk a kulisszák mögé, és látjuk, hol vannak a kellékek, a jelmezek, és milyen maga az épület. Én szeretem a ruhatárat, a büfét (többek között azért, mert kint vannak a társulati tagok fotói), és az egész épület hangulatát.

Lelke van és nagy tekintélye

Pregitzer Fruzsinának immár három évtizede a második otthona az épület, amelyről a Móricz Zsigmond Színház művésze azt mondja, imádja, ahogy kinéz, imádja azt, amilyen környezetben van. – Lelke van és tekintélyt parancsol, meghatározza, hogyan dolgozhatunk: nem engedi, hogy leadjunk a színvonalból. Szeretem az apró részleteket: a nagy szerzők domborműveit a falakon, a kétszárnyú angyalkákat, akik vigyáznak ránk, de megnyugvással töltenek el az előtér vastag falai is. A közelünkben lévő két iskola miatt úgy érzem, még nagyobb a felelősségünk, hiszen rajtunk is múlik, milyen értékeket követve nőnek fel. És van még egy nagy szerelmem: egy tölgyfa, ami biztos, hogy legalább 70, 80 éve itt áll. Sokszor megölelgetem, mert ha mesélni tudna, tele lenne kiváló színházi történetekkel.

A részvényesek

Nyíregyháza város ötven részvényt vásárolt, a Takarékpénztár Egyesület ötöt, a Kaszinó Egylet kettőt, az evangélikus főgimnázium tanári kara, a gazdasági hitelintézet, a szabolcsi hitelbank egyet-egyet. Egyes családok több tagja külön-külön is vásárolt részvényt: három Burger, négy Csengery, két Klór – földbirtokosok, kereskedők; a református templom tervező építésze, a csendőrlaktanya (ma Tiszti Klub) építője, Mehlhause János és külön a fia is; olyan birtokos nők, mint özv. Zierekné Kralovánszky Jolán és özv. Nikelszky Sámuelné. Barzó Mihály és Vojrovits Bertalan külön-külön kettőt-kettőt vásárolt, a környék arisztokratái közül a királytelki Dessewffyek egy, a vencsellői Miklós gróf öt részvény jegyzésére vállalkozott.

A színház 1896-ban Fotó: Színház ©

Somogyi Gyula visszaemlékezésében ezt írta: „… a részvénytársaság eszméje … bizarrnak látszott, mert hiszen vidéki városban részvénytársulati alapon színház sem eddig, sem akkor, sem – tudtommal – azóta sem épült: … mindenki… tudhatta, hogy ezen részvényre … anyagi hasznot húzni nem fog”.

SZA








hirdetés