Közel a visszatérés Jovanovic számára

Jovanovic (pirosban) májusi operációja remekül sikerült
Jovanovic (pirosban) májusi operációja remekül sikerült - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A játékos már nagyon várja, hogy az operációja után ismét játszhasson a DVSC-ben.

A tavasz utolsó három bajnokiját már kénytelen volt kihagyni a Loki bosnyák középpályása, Aleksandar Jovanovic, akit egy csontkinövés miatt meg kellett műteni. A május végi operáció remekül sikerült, és a labdarúgó három hete már a társaival együtt készülhet. Mint elmondta a Naplónak, nehéz időszak van mögötte, de most már csak a visszatérés gondolata foglalkoztatja.

– Nem új keletű volt ez a probléma, ám májusban már annyira fájt, hogy beinjekciózva sem tudtam futballozni, így elkerülhetetlen volt a beavatkozás – nyilatkozta 33 esztendős játékos. – Rossz volt az utolsó három fordulót, és az őszi szezon eddigi mérkőzéseit a lelátóról nézni, de nem volt mit tennem. Mint minden labdarúgó, én is nehezen viseltem ezt az időszakot, de szerencsére a családom sokat segített elviselni az elmúlt hónapokat. Amint elkezdhettem mozogni, rengeteg időt töltöttem a konditeremben, és nagyon sokat futottam. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy minél előbb jó állapotba kerüljek.

Szerencsére, már három hete a csapattal edzhetek, ez minden korábbi nyavalyámra gyógyírt jelent”

– fogalmazott Jovanovic.

Teszi a dolgát

A DVSC egyik alapembere bízik benne, hogy minél hamarabb szerepet kaphat újra a csapatban. – Majd a szakmai stáb eldönti, mikor látja jónak, hogy a pályára küldjön. Nekem csak annyi a dolgom, hogy alázatosan tegyem a dolgomat napról napra, és ha bizalmat kapok, igyekszem minél jobban élni vele. Furcsa volt az elmúlt fordulókat a lelátóról néznem, úgy látom, a fiúk többnyire jól játszanak, mégha nem is mindig úgy jön az eredmény, ahogyan a szurkolóink várják. Dolgoznunk kell tovább, és akkor a győzelmek sem maradnak majd el – jelölte ki az irányt Aleksandar Jovanovic.

A játékos a piros-fehérek többi labdarúgójával egyetemben részt vett pénteken A Futball Éjszakáján, amelyről jó emlékeket őriz. – Nagyon élveztük mindannyian azt az estét, kiváló kezdeményezésnek tartom a programot a foci népszerűsítésére. Nekem különösen nagy öröm volt, mert hosszú idő után először játszhattam a Nagyerdei Stadion gyepén, ez már igencsak hiányzott nekem. Igaz, az furcsa érzés volt, hogy Loki-játékosok ellen kellett harcolnom, de hát erről szólnak a gálameccsek – zárta a beszélgetést Jovanovic.

TN


A stadiontúra, a gálameccsek, a közös fotózkodás mind-mind azt a célt szolgálta, hogy a sportág szereplői népszerűsítsék ezt a csodálatos játékot
Debrecen - Több mint ezren vettek részt A Futball Éjszakáján a Nagyerdei Stadionban. Idén rendezték meg első alkalommal A Futball Éjszakája elnevezésű programsorozatot országszerte, s ebből természetesen Debrecen, illetve a DVSC sem maradhatott ki pénteken este. Az esemény már késő délután...








hirdetés