Közelebb kerültek az áhított célhoz

Habuczki Tamás homlokát a kapufának támasztotta bosszúsan, Kenyeres Pál az öltözőfolyosó melletti lépcsőn ücsörgött magába roskadva, Dayka István leplezetlen idegességgel járt fel-alá. Krónika. Az ominózus meccs tudósítása. [.pdf – 49KB]

Roppant elkeseredettek voltak a debreceniek, hiszen egy fordulatos, izgalmakban bővelkedő meccset buktak el 29–28-ra a férfi kézilabda NB I-ben úgy, hogy a győztes gólt Marion Kleis két másodperccel a vége előtt érte el.  

– Mindenképpen nyernünk kellett ahhoz, hogy versenyben legyünk a nyolc közé kerüléshez – nyomatékosította Nagy Csaba, aki négy góllal járult hozzá a sikerhez. – A debreceniek is nagyon akarták a győzelmet, de a végén mégis mi örülhettünk. Szemben a vendégedző nyilatkozatával, egyáltalán nem érzem úgy, hogy játékvezetői segédlettel nyertünk. Most már előretekintünk, hiszen szerdán a Hargita ellen idegenben, szombaton a Csömör ellen hazai pályán játszunk újabb fontos találkozókat.

L.T.L.








hirdetés