Középpontban a könyvek világa

Középpontban a könyvek világa
Nyíregyháza – Közönségtalálkozók, koncertek, könyvcsere, ingyenes beiratkozás és amnesztia.

Közel kilenc évtizede örvend töretlen népszerűségnek az Ünnepi Könyvhét, amit az idén immár 87. alkalommal rendeznek meg. A rendezvénysorozathoz, mely később a Gyermekkönyvnapokkal is gazdagodott, több mint hatvan esztendővel ezelőtt csatlakozott először Nyíregyháza, ahol június 9–13-a között ismét az olvasás és a könyvek világa kerül a középpontba.
Dr. Ulrich Attila alpolgármester az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a digitális világ megváltoztatta az olvasási szokásokat, így ismét meg kell szerettetni az emberekkel a papíralapú kiadványokat. Hozzátette: ebben fontos szerepe van a könyvtáraknak is, az Ünnepi Könyvhét kiváló lehetőség arra, hogy becsábítsák az olvasókat.

Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond könyvtár igazgatója ismertette a programokat. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, izgalmas könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók és koncertek elé nézünk. Néhány név a teljesség igénye nélkül: itt lesz Darvasi László, Nemere István, Víg Balázs, Budaházi István és Kováts Judit, fellép Szvorák Katalin és Kudlik Júlia.

KM








hirdetés