Közkincs lett a legenda szakkönyvtára

A Schulz SaRock első látogatói
A Schulz SaRock első látogatói - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Több száz kötettel és DVD-vel bővült a megyei könyvtár média­tára.

– Farkas „Schulcz” Tibor, Nyíregyháza zenei életének legendás alakja az idén lenne 70 éves. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár emléksarokkal tiszteleg az egy éve elhunyt műsorvezető, dj, szak­író emléke előtt – mondta a Schulcz SaRock hétfői megnyitóján Tomasovszki Anita könyvtárigazgató.

Farkas Tiborné Éva számára – mint elmondta – nagy öröm, hogy néhai férje zenei szakkönyvtára immár közkincs. A család közel 200 kötetet, valamint ugyanennyi DVD-t ajánlott fel a célra.

– A férjem szívesen és gyakran járt ebbe a könyvtárba, ezért is örülök, hogy ide kerülhetett a zenei öröksége. Annak reményében adom át az olvasóknak a gyűjteményt, hogy nem csak a tartalom számít, hanem arról is mesél egy-egy könyv, akié volt – fogalmazott az özvegy.

Nem csak könyvek

– Az emléksarokban természetesen megtalálható „Schulz papa” saját kötete, a megyeszékhely könnyűzenei történetét bemutató Korock, a legértékesebb darab pedig egy angol nyelvű Beatles-enciklo­pédia. Emellett riportokkal, interjúkkal és személyes tárgyakkal is felidézzük a legendás szakember munkásságát, a részleg bővítéséhez szívesen veszünk további felajánlásokat is – említette Tomasovszki Anita, mielőtt átadta az emléksarkot a megnyitó szép számú közönségének.

KM-HP








hirdetés