2012.05.4 18:40; Frissítve: 2012.05.4 18:40


Közös EU-harccsoportot alakít a négy visegrádi ország

Prága, 2012. május 4., péntek (MTI) – Közös EU-harccsoportot hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben állapodott meg a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi miniszter, akik csütörtökön és pénteken az észak-csehországi Litomericében tanácskoztak.

alt hiba beküldése

Hende Csaba honvédelmi miniszter az ülésen üdvözölte, hogy Lengyelország vállalta a V4-ek EU-harccsoportjának vezetését.

“A több mint 3000 fős harccsoportot 2016. január elsejével hozzák majd létre, és 2016 első felében fog készenléti szolgálatot adni” – olvasható abban a közleményben, amelyet a magyar honvédelmi tárca juttatott el az MTI prágai tudósítójához.

Az eddigi, inkább politikai jellegű együttműködés az EU-harccsoport létrehozásával a jövőben konkrét katonai együttműködéssé alakul át.

“2016 elejéig szeretnénk közös harccsoportot felállítani az EU-erők számára. Ennek a lényegében közös egységnek több mint 3000 katonája lenne” – mondta Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter újságíróknak. Hozzátette: a közös egység lengyel parancsnokság alatt működne, s már hivatalos megalakulása előtt, 2015 második felében közös hadgyakorlatot tarthatna.

“Ez rendkívül fontos politikai jelzés, jelzése annak, hogy Közép-Európa négy állama képes egy ilyen feladat megvalósítására anélkül, hogy egy nagyhatalom állna mögöttük” – húzta alá Vondra.

A találkozó végén aláírt kommüniké szerint a négy ország nem csak közös hadgyakorlatokat tervez, de mérlegelik a közös haditechnikai beszerzéseket is, ami lehetővé tenné a kedvezőbb árak elérését.

Peter Brno, Szlovákia prágai nagykövete, aki a tanácskozáson az új pozsonyi védelmi minisztert helyettesítette, hangsúlyozta: Szlovákia előrelépésnek tekinti, hogy az eddigi politikai együttműködést konkrét katonai tartalommal töltik meg.

A lengyel védelmi miniszter úgy vélte: a tanácskozás jó alkalom volt arra is, hogy a visegrádiak egyeztessék álláspontjukat a NATO közelgő chicagói csúcstalálkozója előtt. “A közös hang biztosan jól lesz hallható Chicagóban” – jegyezte meg Tomasz Siemoniak.

A védelmi miniszterek a megbeszélésen áttekintették a cseh V4-es elnökség alatt elért eredményeket, és a további együttműködés irányait, elsősorban a NATO-n belüli együttműködést, valamint a V4-ek hadseregeinek lehetséges közös képességfejlesztését.

A miniszterek tárgyalásukon megerősítették a NATO áprilisi brüsszeli védelmi miniszteri értekezletén ismertetett, Felelősség az erős NATO-ért című közös V4-es nyilatkozatban kinyilvánított elkötelezettségüket is.

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti.

MTI

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2