A lap azt írta, hogy már el is készült az erről szóló törvényjavaslat, bár ezt még nem hozták nyilvánosságra. Szerettük volna megtudni, hogy a döntés érinti-e és ha igen, hogyan a Nyíregyházi Főiskola gyakorlóiskoláit, azaz az Apáczai általános iskolát, illetve az Eötvös általános iskolát és gimnáziumot. Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár kérdésünkre azt írta: „a gyakorlóiskolák fenntartója eddig is az állam volt, a tervezett változás mindössze annyi, hogy a jövőben nem a felsőoktatási intézményektől – a felsőoktatási büdzséből – finanszírozzák a szóban forgó intézményeket, hanem közvetlenül a központi költségvetésből.
A változás a gyakorlóiskolák számára előnyösebb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb helyzetet teremt”. Arra a kérdésünkre, hogy ebben az esetben az állam határozza-e majd meg az iskolák pedagógiai programját, a helyettes államtitkár úgy válaszolt: „a köznevelési törvény szerint az iskolák pedagógiai programját a jövőben a nevelőtestület határozza meg és hagyja jóvá”.