Helyi közélet

2015.11.27. 13:48

A kereskedelmi szövetség hosszabb bevásárlási időszakra, növekvő karácsonyi forgalomra számít

Budapest - A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben.

Budapest - A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben.

A szakmai szervezet az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében kifejtette, megelőzi a hagyományos bronz, ezüst és arany hétvégéket az amerikai eredetű "fekete péntek" vásárlási akció, amellyel a kereskedők megpróbálják felhívni a vásárlók figyelmét, hogy már november második felében válogassanak a karácsonyi ajándéknak való termékek között.

Az OKSZ várakozásai szerint közvetlenül az év végi ünnepekre legalább 170-180 milliárd forintot költhetnek majd a családok, ebből 80-90 milliárd forintot ajándékokra, és nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra valókra.

Ajándékokra családonként átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek, de az átlag nagy különbségeket takar. Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, főként könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai és elektronikai termék, ruhaféle, illetve háztartási felszerelés lehet a fenyőfák alatt.

A kereskedelmi szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzletek a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek, így a vasárnapi bevásárlás november 29-én indulhat.

Sok üzlet hosszabb hétköznapi nyitva tartással várja majd a vásárlókat, az OKSZ információi szerint az áruházak, boltok többsége élni fog a hosszabb nyitva tartás lehetőségeivel.

A jogszabályok alapján viszont - a szokásos kivételeket leszámítva - december 24-én 12 óráig lehetnek nyitva az üzletek.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában