Krisztián egyéni csúccsal debütált

Nyíregyháza – Hetente kétszer szorgalmasan gyakorol, lesi a trükköket a nagyoktól.

Kedden délután a Városi Stadionban edzés közben látogattam meg a nyíregyházi tekéseket. Cseszlai Sándor klubelnök arról beszélt, hogy milyen esélyekkel lépnek pályára a játékosok hétvégén a budapesti Dynamo elleni hazai mérkőzésen.

A beszélgetés közben lettem figyelmes arra, hogy az egyik pályán egy vékonydongájú fiúcska rendületlenül gurít, szép számmal borítja a bábukat.

Elkezdtem fürkészni a felnőtt játékosok arcát, vajon melyikük fia lehet?

Arra gondoltam, hogy suli után elkísérte az édesapját és csak szórakozásból játszogat.

– Ő Krisztián, tizenegy éves és a csapat ifi játékosa – jegyezte meg a klubelnök.

Az ember fia ennyi idős korában általában űrhajós, olimpiai bajnok, híres focista, popsztár, esetleg rapper szeretne lenni, vajon ő miért választotta a tekét – morfondíroztam.

Több sportágat kipróbált

– Több sportágat is kipróbáltam, fociztam, úsztam, végül édesapám segítségével találtam rá a tekére, amit már több, mint egy éve gyakorlok. Az első pillanattól befogadtak, nagyon segítőkészek velem. Hetente kétszer edzünk és mindig ellátnak jó tanácsokkal – árulta el Végvári Krisztián, a Gárdonyi Géza Általános Iskola ötödikes tanulója, majd szaladt vissza folytatni a megkezdett tréninget.

Felnőtt csapattársai valóban figyelnek rá, biztatják, javítgatják hibáit. Egy-egy jó széria után pedig jön a dicséret: Ez az, szép volt kicsi!

– Jobban hajolj le! Egyenesen tartsd a csuklódat! Ne fordítsd ki a tenyeredet! – jönnek az „okosságok” az idősebb játékosoktól, és az ifjú tehetség hallgat tapasztaltabb társaira. Olyannyira, hogy hétvégén az ifi csapat tagjaként élete első mérkőzésén, Szankon 442 fás egyéni csúccsal csapatpontot szerezve döntetlenre mentette a csapat eredményét!

– Sérülés miatt kellett Krisztiánnak beugrania, aki először ugyan kicsit meglepődött, hogy élesben kell megmutatnia azt, amit eddig gyakorolt. Lámpaláza azonban hamar elillant és korát meghazudtoló érettséggel versenyzett, s hozott értékes csapatpontot az ifiknek – pillantott vissza az elmúlt mérkőzésre a klub elnöke.

Továbbra is számítanak rá

– Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon ezt a sportágat választja, örülünk, hogy köztünk van, nagyon lelkesen gyakorol, figyeli a nagyokat, lesi el tőlük az apró trükköket. Hétvégén is számítunk rá – fejezte be végül Cseszlai Sándor klubelnök.

BB








hirdetés