Kudarcba fulladt együttes bizottsági ülés

Kudarcba fulladt együttes bizottsági ülés
Budapest – Kudarcba fulladt annak a három ellenzéki vezetésű parlamenti bizottságnak az együttes tanácskozása szerdán, ahol az október 23-án történteket akarták vizsgálni.

A kormánypárti képviselők azonban nem szavazták meg a bizottság napirendjét,
majd kivonultak az ülésteremből. A nemzetbiztonsági, a rendészeti és az emberi
jogi bizottság ülésérére meghívták az országos rendőrfőkapitányt, a budapesti
rendőrség vezetőjét és a nemzetbiztonsági szolgálat első emberét is. A szavazás
után távoztak a rendőri vezetők és a nemzetbiztonsági szolgálat vezetője is.

Sólyom segítségét kérik
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, Emberjogi és Rendészeti bizottság ellenzéki
elnökei a Köztársasági elnök segítségét kérik, hogy október 23-i eseményekkel
kapcsolatban meg lehessen hallgatni a rendőri vezetőket.
Az ellenzéki politikusok ugyanis példátlannak tartják, hogy az ORFK-BRFK
és Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetőinek meghallgatását a három bizottság
szerdai együttes ülésén, a napirend elvetésével a kormányoldal megkadályozta.
Simicskó István a Nemzetbiztonsági Bizottság Kereszténydemokrata elnöke
bejelentette, hogy fétfőre ismét összehívják három bizottság együttes
tanácskozását.

A bizottságok azt akarták vizsgálni, hogy a zavargások idején törvényes volt
e a rendőrség fellépése, illetve előzetesen milyen információkkal rendelkezett
a nemzetbiztonsági szolgálat. A kormánypárti képviselők azonban nem járultak
hozzá az összevont bizottsági tanácskozás napirendjének elfogadásához, így sem
Bene László, sem Gergényi Péter, sem pedig Galambos Lajos nem nyilatkozott az
hétfői esményekről.

A kormánypárti honatyák azzal indokolták a napirend elutasítását, hogy a bizottságok
ellenzéki vezetői nem egyeztettek előzetesen a korányoldali alelnökökkel. Gusztos
Péter (SZDSZ) azt is hiányolta, hogy az ülésre nem hívták meg a Fidesz október
23-i demonstrációjának szervezetőit.

A kormánypárti képviselők miután leszavazták a napirendet el is hagyták az
üléstermet, és távoztak a rendőri vezetők, illetve a nemzetbiztonsági szolgálat
vezetője is.

Bene László, Országos rendőrfőkapitány annyit mondott újságírók előtt nyilatkozva,
hogy az ellenzéki képviselők "láthatóan már ítéletet alkottak a rendőrség
október 23-i fellépésről".

A kormánypártok meghallgatnák Orbán Viktort is

Az MSZP azt szeretné, ha a nemzetbiztonsági, a rendészeti és az emberi jogi
bizottság szerdán meghiúsult ülését később megismételnék. A szocialisták az
ülésen meghallgatnák többek között Orbán Viktort a Fidesz elnökét is az október
23-i eseményekkel kapcsolatban – jelentette ki Vadai Ágnes a rendészeti bizottság
szocialista tagja.

Vadai szerint ehhez azonban először arra lenne szükség, hogy a három ellenzéki
vezetésű testület elnökei és kormánypárti alelnökök összeüljenek és közösen
határozzanak a napirendről és a meghívottak névsoráról.

A három testület együttes szerdai ülésén a kormánypárti képviselők nem szavazták
meg a napirendet, így a bizottságok nem tudták meghallgatni az országos rendőrfőkapitányt,
a budapesti rendőrség vezetőjét és a nemzetbiztonsági szolgálat első emberét
sem. Vadai hangsúlyozta, hogy a napirend már megfogalmazásában befolyásolta
a rendőrségről kialakított véleményt, ezért nem szavazták meg.

Az MSZP-s politikus elmondta: elfogadják, ha Csampa Zsolt Fideszes képviselő,
vagy Hankiss Ágnes is érintett az eseményekben, de akkor a kormánypártok szerint
meg kellene hívni azt a rendőrt is akit felgyújtottak, vagy a Fidesz biztonsági
főnökét, illetve Orbán Viktort is, akik tudták, hogy a demonstrálók a Fidesz
rendezvénye felé tartanak mégsem figyelmeztették a résztvevőket.

39 eljárás van folyamatban rendőri túlkapások miatt

Újabb két feljelentés érkezett az ügyészségre a rendőrök ellen az október 23-ai
intézkedések miatt – mondta a Független Hírügynökségnek Morvai Attila a Fővárosi
Főügyészség szóvivője. Hozzátette: kedden és szerdán összesen már négyen tettek
feljelentést az ügyészségen bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja
miatt.

Morvai Attila arról is beszámolt, hogy a Magyar Televízió székházánál, illetve
az azt követő napok rendőri intézkedései miatt 35 eljárás indult a rendőrök
ellen "bántalmazás hivatalos eljárásban" vétség miatt. A 35 eljárásból
kettőt maga az ügyészség kezdeményezett, mert a bizonyítékként szolgáló felvételek
vizsgálata közben felmerült a gyanú, hogy a rendőrök megszegték az intézkedés
szabályait.

A jelenleg folyamatban lévő ügyek egyikének sincs még gyanúsítottja. Az ügyészség
az október 23-án készült rendőrségi felvételeket is bekérte, ezeket is átvizsgálják.
A szóvivő hozzátette: nem csak a sértettek vagy hozzátartozói, hanem kívülállók
is tehetnek feljelentést a rendőrök ellen, akár a televízióban látott felvételek,
akár az interneten közzétett videók alapján is.

A "tankrablót" is kihallgatták

Tankkal száguldani, börtönveszély
nélkül
Egy harckocsi kipróbálása, vezetése
több év börtön helyett pár tízezer forintból megúszható, ráadásul ezért
a pénzért nem csak néhány perc élvezet jut, miközben emberéletek sem kerülnek
veszélybe. A honvédség eladásra váró járműkészlete immár főként csak teherautókból,
személygépkocsikból áll, UAZ nincs.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek
elmondta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészségen tegnap hallgatták ki gyanúsítottként
a 65 éves férfit, egyelőre őrizetben van. Az ügynek egyelőre több gyanúsítottja
nincs. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva a szóvivő nem kívánt
nyilatkozni arról sem, hogy rendőrségi, esetleg civil felvételek elemzése alapján
azonosíthatók-e a férfi társai.

Az október 23-ai zavargásokkal kapcsolatban őrizetbe vettek közül a Budapesti
Nyomozó Ügyészséghez 15 ember ügye került, leginkább hivatalos személy elleni
erőszak gyanúja miatt. A 15 rendbontó sorsa még nem tisztázott, a kihallgatások
tartanak, több embert a kihallgatás után szabadon bocsátottak.

A rendőrség által felállított speciális nyomozócsoport és az ügyészség nyomozói
segítik egymást: egyrészt a hatékonyabb munka reményében, másrészt, hogy a párhuzamos
eljárásokat elkerüljék.

A rendzavarók október 23-án délután a Városháza parkban kiállított régi járművek
közül egy T-34-es tankot beindítottak és a közeli rendőrkordon felé vették az
irányt. A járműbe két akkumulátort szereltek, a tankból eltávolított elektromos
vezetékeket pótolták. Mindezek előtt a harckocsi tornyáról lefűrészelték a lakatot.
A jármű beindításához speciális ismeretekre volt szükség.

Elzárással büntettek három Kossuth téri rendzavarót

Fejenként három napi elzárással büntetett szabálysértési eljárásban három október
23.-a óta őrizetben levő Kossuth téri tüntetőt szerdán a Pesti Központi Kerületi
Bíróság (PKKB). Az alkalmi munkákból élő szabálysértők közül egy hajléktalan.

A rendzavarás szabálysértése miatt felelősségre vont mindhárom férfi vétlennek
mondta magát. Egyikőjük, egy 30 éves hajléktalan fiatalember azt állította,
hogy amikor október 23. hajnali három óra tájban a rendőrök kiszorították a
Parlament elől a tüntetőket, ő egy közeli kapualjban aludt. A bíróság a tárgyaláson
az intézkedő rendőrök tanúvallomása alapján megállapította, hogy a feljelentett
férfiak a tömegben álltak. Volt aki még jelszavakat is kiabált közülük. Mivel
a rendőri intézkedéssel szembeni passzív engedetlenség is szabálysértés, rendzavarás
miatt három napi elzárással sújtották őket, amit a bíróság a mai nappal kitöltöttnek
tekintett.

Révész Máriusz feljelentést
tesz

Feljelentést tesz a rendőri brutalitás miatt Révész Máriusz a Fidesz
országgyűlési képviselője. A politikus az október 23-i utcai zavargások
alatt sérült meg és szorult kórházi ellátásra. A politikus feljelentési
szándékát szerdán közölte, a nemzetbiztonsági, az emberi jogi és a rendészeti
bizottság együttes ülésén, ahol az október 23-i történéseket vizsgálták
volna, de a kormányoldal nem szavazta meg a napirendet.
Révész Máriusz bár nem emlékszik arra, hogy hogyan sérült meg, a bizottsági
ülésen mégis azt mondta: azért döntött a feljentés mellett, mert felháborítják
a rendőri vezetők nyilatkozatai, melyek szerint október 23-án minden törvényesen
zajlott.
A képviselő elmondta: van esély arrra, hogy igazát bizonyítani tudja,
mert ahol megsérült a budapesti Madách tér közelében, a Síp utca két végén
térfigyelő kamarák vannak felszereve, amelyek valószínüleg rögzítették
a történteket.
Révész Máriusznak 23-án este többcenti hosszan felrepedt a fejbőre, eltörött
a lapockája, felszakadt a szája és a veséje környékén is ütésnyomok vannak.

Dokumentációs központot hoz létre a Fidesz

A rendőri brutalitást dokumentáló központot hoz létre a Fidesz – jelentették
be szerdán. Kontrát Károly képviselő elmondta, hogy a budapesti polgárok házában
hozzák létre a központot, ide várnak minden olyan, az október 23-i rendőri intézkedésekkel
kapcsolatos bejelentést és bizonyítékot, amelyek a karhatalom erőszakos, túlzó
fellépését igazolják.

A Fidesz azt szeretné, ha szemtanúk jelentkeznének, vidófelvételeket, látleleteket
juttatnának el a központba. A párt egyébként jogi segítségnyújtást is biztosít
az arra rászorulóknak.

Ékes Ilona képviselő úgy fogalmazott: október 23 óta egyre inkább egy diktatórikus
rendőrállam képe bontakozik ki, amelynek valóra válását mindenképpen meg kell
akadályozni.

(Függyetlen Hírügynökség, Napi Online)








hirdetés