Kulcs-emberek

Kulcs-emberek
© Illusztráció: getty images
Ha egy hajléktalan megállít az utcán, és aprót kér kajára, már nem éri be tízesekkel, húszasokkal. Kérése duplán kétszínű: egyrészt szinte biztosra vehető, hogy nem ételre költené, másrészt minimum egy százast vár a tenyerébe. Palicz István jegyzete.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezeket az önként adott forintokat egy másik feneketlen kútba, nevezetesen az államkasszába dobnánk. Ha mind a 9 millió magyar állampolgárt – kicsitől a nagy(i)ig, szegénytől a gazdagig „lehúznánk” havonta 100 forinttal, amit valljuk be, a mai árak és kiadások mellett nem igazán érezne meg a zsebünk. Az így összegyűlt durván 900 millió egy pántlikázott kalapban köthetne ki, amit aztán például megkaphatna egy-egy kórház, ahol a legnagyobb a szükség, pénzhiány miatt régóta váratnak magukra a szükséges fejlesztések, felújítások, eszközbeszerzések.

Jogos az ellenérv, miszerint így is legombolnak rólunk, keményen dolgozó kisemberekről éppen eleget, abból vajon miért nem futja a legégetőbb problémák orvoslására, s ezzel párhuzamosan miért herdálnak el súlyos milliárdokat a döntéshozók vérlázító baromságokra? Felesleges apró után kotorászni a zsebében az utca emberének, amíg a kasszakulcs olyanok kezében van, akik megérik a pénzüket.

Palicz István








hirdetés