Különleges almásév volt…

Különleges almásév volt…
Az alma termesztésében Szabolcs–Szatmár–Bereg megye a mai napig meghatározó helyet foglal el az országban. Sok itteni gazdálkodó munkájának eredményessége múlhat azon, hogy milyen sikerrel veszi fel a harcot a különféle gyümölcs-betegségekkel szemben. Érdemes talán ebből a szempontból kicsit elemezni a 2005-ös évet, hogy a tapasztalatokat idén hasznosítani lehessen.

Az alma növényvédelmének szempontjából különleges év volt a tavalyi – ismertette Simon Zoltán, a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat kórtani szakelőadója. A fagyos februárt télies március követte, s a késői kitavaszodás után még június hónap átlaghőmérséklete is, több, mint egy fokkal volt alacsonyabb a sok éves átlagtól. A viszonylag hűvös nyarat rövid kánikulák tarkították, és inkább az ősz volt nyárias.

A növényvédelmi munkák időben történő elvégzését hátráltatták a gyakori, olykor több napos esőzések, amiknek következtében a varasodásra érzékenyebb fajtáknál (pl. Gála, Starking, stb.) igen magas (30-50%-os) gyümölcs fertőzöttségek alakultak ki. Az is problémát jelentett, hogy a – helyenként már el is öregedett – géppark hiányos karbantartásából vagy a helytelen beállításából adódóan, nem tudták kellő fedettségben, jó minőségben kijutatni a növényvédő szereket.

A virágzáskori hűvös időjárás nem kedvezett a tűzelhalásnak (Erwinia amylovora), az almában csak elszórtan alakult ki hajtásfertőzöttség, a körtében viszont helyenként kritikus volt a helyzet, pl. a Hardenport fajtánál.

Az almalisztharmat minden évben veszélyezteti a Jonathan fajtakört, de 2005-ben gyenge fertőzöttség volt tapasztalható. Ez egy kondícionális betegség, ezért a modern ültetvényekben kisebb problémát okoz. Hatásosan védekezni csak az agrotechnikai, fizikai és kémiai védekezési módszerek együttes alkalmazásával lehet – mondta Simon Zoltán.

– N. Z. –








hirdetés