Kupakgyűjtő kollégisták Záhonyban

Kupakgyűjtő kollégisták a Vöröskereszt képviselőjével Záhonyban
Kupakgyűjtő kollégisták a Vöröskereszt képviselőjével Záhonyban - © Fotó: Tancsik Róbert
Záhony – Nyolc éve vezették be a szelektív hulladékgyűjtést a záhonyi Dr. Béres József Kollégiumban, s azóta tömörítik a PET palackokat és gyűjtik külön azok kupakjait.

A határvárosi diákotthonban közel negyedszázada a zöldkör szervezi a természetismereti és környezetvédelmi programokat, melyekkel igyekszik környezettudatosságra nevelni a középiskolás korosztályt. Erre a határvárosban fokozottan szükség van, mert az óriási közúti és vasúti forgalom következményeként a település környezeti terhelése az egyik legnagyobb mértékű a megye városai között.

A tömörített PET palackokat korábban egy áruházlánc nyíregyházi és kisvárdai egységénél, majd egy közeli MÉH telepen adták le, 5 éve pedig a városban is bevezetett szelektív gyűjtés nyomán az illetékes környezetgazdálkodási kht. szállítja el.

Évente néhány zsáknyi kupak is összegyűlik a diákotthonban, amit több alkalommal karitatív céllal a beteg gyermekeket nevelő családoknak adtak át, hogy ily módon is segítsék a gyógykezelési költségek előteremtését. A napokban az elmúlt tanév “termését” Szalmasági Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt záhonyi munkatársa vette át a kollégista diákoktól, hogy karitatív céllal közvetítse egy újabb kezdeményezés képviselőihez.
A nevelési intézmény egyebek mellett a környezet-egészségügyi és jószolgálati programjainak köszönhetően nyerte el 2009-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája kitüntető címet.

– Hudák Márk, Popovics János –








hirdetés