2011.12.13 10:21; Frissítve: 2011.12.13 10:21


Kupakunsztra hajt az NRK

NRK NRK
írta Koncz Tibor - Megérne egy misét, hogy az ötszörös magyar bajnok, hatszoros kupagyőztes NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapatának miért kell az NB II-ben senyvedni?

Mindenesetre a nyáron csaknem süllyesztőbe került együttes, ha nem is önként és dalolva ősszel tette a dolgát: egy malőrtől eltekintve végigverte a másodosztályú mezőnyt, miközben a Magyar Kupát sem hanyagolta. Olyannyira, hogy szerdán a legjobb négy közé jutásért hajt – az élvonalbeli Miskolc elleni párharcban egy összecsapás dönt a továbbjutásról. Mivel a felek a bujtosi csarnokban gyürkőznek (17 óra), ebből valami szép is kisülhet…

– Nekünk nincs vesztenivalónk – szögezte le Balázs István, az NRK edzője. – A Miskolc negyedik helyen áll az NB I-ben, így persze esélyesebb, én már akkor is maximálisan elégedett leszek, ha jó és szoros meccset tudunk játszani. A jelenlegi csapattól senki nem várhatja el az elődöntőbe jutást, fő célunk a másodosztály megnyerése.

Balázs István szerényen elhallgatta, az NRK egy körrel korábban is első ligás ellenfelet ejtett ki, mégpedig a Kaposvárt. Cseppet sem mellesleg tényező: egy újabb kunszt azt eredményezné, hogy a nyírségi klub zsinórban tizenkettedszer masírozna be a kupasorozat elődöntőjébe, ami önmagában kuriózum. Ráadásul az előző évek felejthetetlen diadalainak aktív részese, az elnyűhetetlen Erdősné Balogh Erika is bevetésre kész, holott ez nem volt benne a pakliban. A kényszer azonban nagy úr. A center a már a hét végén letudott, jászberényi összecsapáson szerelést öltött.

– Sajnos, többen sérüléssel bajlódnak, és betegségek is nehezítik dolgunkat, emiatt merült fel az ő játéka – indokolt Balázs István. – Ez egy olyan társaság, amelyben kizárólag fiatalok szerepelnek, ahhoz, hogy kibontakozhassanak én kívülről kevés vagyok: Erika rutinja, játéktudása aranyat érhet, arról nem beszélve, szava szent a pályán, rá aztán érdemes hallhatni.

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futás
Baktalórántháza - 2012. május 26-án ismét megrendezi a Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futást a NYÍRERDŐ Zrt. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés