Kuriózum: szomáliaiak a vb-n

Már javában zajlik az előnevezés a májusi miskolci fekvenyomó világbajnokságra. A világ erős hölgyei és urai a városi sportcsarnokban május 25. és 28. között mérik össze erejüket, hogy eldöntsék, ki az adott súlycsoport 2006-os legjobbja a világon.

A viadal szervezése természetesen már gőzerővel zajlik, így már számos előnevezés is befutott a rendezőkhöz.

Egyre többen

Bejelentkezett a nemzetközi erőemelő szövetség teljes vezérkara – tudtuk meg az egyik főszervezőtől, Martini Emiltől. – Az már biztos, hogy itt lesznek a hollandok, a dánok, az osztrákok, a dél-afrikaiak, a japánok, a britek, a norvégok, a németek, a szomáliaiak, utóbbiak kuriózumként két fővel érkeznek. Az eddig bejelentkezettek közül a németek érkeznek a legnépesebb csapattal 18 versenyzővel, s a többiek is 5-10 fekvenyomóval jönnek Miskolcra.

A nevezés határideje május 4.-én zárul, tehát még bőven van ideje a különböző országok szövetségeinek, hogy jelentkezzenek a viadalra. Várjuk természetesen népes csapattal az amerikaiakat, az oroszokat, a svédeket, és a környező országok résztvevőit. Az esemény országos sajtótájékoztatóját Miskolcon rendezzük, alkalmazkodva a korosztályos hoki vb-hez, az április 10.-i héten, ahol az esemény támogatóival, kiemelten Miskolc városával és a megyei önkormányzattal, valamint a főszponzorral, médiatámogatókkal és a közvetítőkkel aláírjuk a szerződéseket. Az eseményen a város és a megye vezetői mellett majd részt vesz a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke Rónaszéki András, illetve a négyszeres világ-, és ötszörös Európa-bajnok, világcsúcstartó, miskolci Mészáros László. A sportember már gőzerővel készül a hazai megmérettetésre, egyre jobb formába kerül, s egy fantasztikus világcsúccsal szeretne búcsúzni az amatőr pályafutásától.

PA








hirdetés