Küszöbön a kenyér drágulása

Ilyen még nem volt! – kiáltottak fel a pékek, utalva arra, hogy az elmúlt tizenöt-húsz évben egyszer sem fordult elő, hogy valamennyi költségtényezőjük egyszerre növekedjen, ráadásul nem is csekély mértékben.

– Tizenöt éve dolgozom a sütőipari szakmában, de ilyen még soha nem fordult elő, hogy  egyazon időpontban ugorjon meg az összes költség. A liszt ára 15 százalékkal emelkedett, a forint gyengülése miatt többet kell fizetnünk a segédanyagokért, s július 1-jétől drágult az élesztő is. Súlyos költségnövekedést hoz az augusztustól esedékes 35 százalékos gázáremelés, hiszen ez az iparág télen-nyáron nagy gázfogyasztó. Ehhez vehetjük az áram drágulását, s a garantált (szakképesítéshez kötött) bér növekedését július 1-jétől – vette számba a sütőipart sújtó változásokat Lakatos Tibor, a Magyar Pékszövetség Gazdasági Bizottságának tagja.

– Az energia, az alapanyag és az üzemanyag drágulásán túl a pékszakma képviselői a legsúlyosabb tehertételnek azt tartják, hogy az új rendelkezés értelmében a minimálbér kétszerese után kell megfizetni a járulékokat. Mivel ez az iparág magas szellemi hozzáadott értéket állít elő, jelentős költségnövekedéssel számolnak a cégek – fogalmazott lapunknak Lakatos Tibor.

Úgy vélte: a jelenlegi helyzetre és az új rendelkezésekre tekintettel szeptembertől átlagosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a sütőipari termékek, így kenyér is. Mint hangsúlyozta: az áfa-emelés miatt akkor is drágul a kenyér, ha maguk a pékek nem emelnének árat, de nekik ezt a lépést meg kell tenniük.

Tartalékaik már régen elfogytak, ezt jelzi, hogy az elmúlt hónapokban megyeszerte négy pékség zárt be. Az áremelés maradt az utolsó esély, hogy ez a szám ne növekedjen ugrásszerűen – jelentik ki a szakma képviselői. Egyetért az állítással Gots József is, aki Kocsordon a Kistó Pékség Kft-t vezeti. Mint lapunknak megjegyezte: beszállítóként vállalkozása szállításigényes, így az energia mellett az üzemanyag drágulása, de a változások összessége komoly veszélyt jelent versenyképessége megőrzésére.

- Nyéki Zsolt –








hirdetés