Kvótaper – Igazságügyi államtitkár: nyitottak voltak a bírák, meg akarták érteni a problémákat

Luxembourg – Nyitottak voltak a bírák a kvótaper szerdai tárgyalásakor, meg akarták érteni a magyar álláspontot, és látszik, hogy már sokat foglalkoztak az üggyel – jelentette ki Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, miután véget ért az uniós kvótarendszer ellen benyújtott magyar és szlovák kereset tárgyalása az Európai Unió Bíróságán.

Sajtóértekezletén az államtitkár elmondta, reménykednek benne, hogy a luxembourgi székhelyű törvényszék elfogadja a magyar érvelést, és pozitívan fog zárulni az ügy Magyarország szempontjából.

A magyar beadványban tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a kötelező kvótákról szóló teljes határozat vagy legalábbis azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia.

Kecsmár Krisztián kiemelte, teljes mértékben megállják a helyüket a magyar kormány jogi érvei, ezek nem véletlenül gyűltek össze, egészen maguktól értetődőek voltak, “nem úgy kellett őket összegereblyézni”.

Hozzátette, a tárgyaláson a bírák próbálták visszautasítani a felperesek érveit, és nagy hangsúlyt fektettek a szolidaritásra, amelynek kapcsán Magyarország jogi képviselőjének volt alkalma elmondani, hogy a terhek megosztásának a menedékkérők befogadása mellett számos más módja is létezik.
Magyarország és Szlovákia oldalán Lengyelország, a tanácsi határozat mellett pedig az Európai Bizottság, Görögország, Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország, Belgium és Luxemburg avatkozott be a perbe. Ennek kapcsán Kecsmár Krisztián úgy vélekedett, fontos látni, hogy miért sorakoztak fel az egyes felek az alperes oldalán: az Európai Bizottság volt a javaslattevő, Luxemburg töltötte be annak idején az EU soros elnökségét, Olaszország és Görögország pedig kedvezményezettjei a kvótarendszernek.

Yves Bot francia főtanácsnok bejelentette, hogy július 26-án fogja közzétenni az állásfoglalását az ügyben, az ítélethirdetésre ezt követően kerül sor. A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés