Labdarúgó Magyar Kupa – Ferencvárosi címvédés vagy tizedik újpesti siker

Budapest – A Ferencváros története 22., míg legnagyobb riválisa, az Újpest a tizedik Magyar Kupa-győzelmét arathatja szombaton a sorozat 76. fináléjában.

A Ferencváros tavaly a Videoton 4-0-s legyőzésével hódította el a serleget, míg az Újpest 2014-ben a Puskás Ferenc Stadionban büntetőkkel diadalmaskodott a Diósgyőr felett, s lett kupagyőztes.

A találkozónak – amely 83 év után az első Újpest-Ferencváros kupadöntő lesz – a presztízs mellett komoly anyagi tétje is van, hiszen a győztes 100 millió forinttal gazdagodik, a vesztes pedig 25 millió forintot kap.

A két csapat a szombaton zárult bajnoki szezonban három alkalommal találkozott egymással, Újpesten 2-1-es FTC-siker született, míg a Groupama Arénában előbb 1-0-ra nyertek a lilák, majd két héttel ezelőtt 2-2-es döntetlen született úgy, hogy a vendégek két góllal vezettek.

Az összecsapásra, akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a zöld-fehérek 2014 augusztusában átadott otthonában, a Groupama Arénában kerül sor, igaz, a címvédő Ferencváros a sorsolás miatt hivatalosan vendégcsapatként lép majd pályára.

Mivel kupadöntő lévén a két klub azonos számban részesült a belépőjegyekből, ezért – a jelenlegi adatok alapján – több mint ötezer lila-fehér drukker lesz majd a stadionban, ilyen népes lila-fehér táborra pedig még nem volt példa az FTC otthonában. A találkozóra kizárólag klubkártyával rendelkező drukkerek válthatnak belépőt.

Érdekesség, hogy ugyan kiemelt biztosítást kap a találkozó, de a korábbi derbikkel ellentétben ezúttal nem elkülönítve, szervezetten, különmetrókkal vagy buszokkal érkeznek majd a vendégszurkolók, akik a Nagyvárad tér felől közelíthetik majd meg a Groupama Arénát. A hazai drukkerek a Népliget felől érkeznek.

A 20.30 órakor kezdődő szombati finálé előtt 18 órakor nyitják ki a kapukat, a Magyar Labdarúgó Szövetség arra kéri a szurkolókat, hogy érkezzenek minél korábban – az esetleges parkolási problémák miatt lehetőleg tömegközlekedéssel -, és mindenkinél legyen személyazonosító okmány.

– MTI –








hirdetés