Labdarúgó NB I – Ferencváros-Újpest “kupafőpróba” szombaton

Budapest – A Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest szombati rangadójának a bajnokság szempontjából már kevés a jelentősége, ugyanakkor a presztízs miatt továbbra is ezt a párosítást övezi a legnagyobb érdeklődés a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában.

A két csapat május 7-én, a Magyar Kupa döntőjében is találkozik majd egymással, a helyszín akkor is a Groupama Aréna lesz, így a mostani mérkőzés egyfajta főpróbának tekinthető. A zöld-fehéreket minden bizonnyal fűti a visszavágás vágya, hiszen az Újpest decemberben első magyar csapatként tudott győzni a 2014 augusztusában átadott létesítményben.

Ami a két csapat formáját illeti, az Újpest komoly hullámvölgyben van, hiszen legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet tudott megnyeri, emiatt néhány hét alatt szertefoszlottak a dobogós reményei. Az FTC a hétközi fordulóban 1-0-ra kikapott a Videoton ideiglenes otthonában, Felcsúton, igaz Thomas Doll vezetőedző több kulcsjátékosát, például Dibusz Dénest, Gera Zoltánt és Böde Dánielt, pihentette. Utóbbi kettő az utolsó negyedórára, csereként szállt csak be.

A két fővárosi együttes a 219. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 99 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 62 újpesti siker született.

A harmadik helyen álló Videoton a második MTK együttesét fogadja, s amennyiben győz, akkor megelőzi fővárosi ellenfelét a tabellán. A kék-fehérek a hét közben nagy lehetőséget szalasztottak el, hiszen vendéglátóként – Dunaújvárosban – kikaptak a kiesés elől menekülő Puskás Akadémiától.

Mivel a Videotonnal azonos pontszámmal áll, a negyedik Debrecen is odaérhet – az MTK pontvesztése esetén – a dobogóra, a hajdúságiaknak ehhez az idegenben többnyire gyengélkedő Diósgyőrt kellene legyőzniük.
Angyalföldön, ahol ingyenes lesz a belépés, “kiesési rangadóra” kerül sor: ha a Vasas kikap a vendég Puskás Akadémiától, akkor biztosan visszacsúszik a másodosztályba. Hasonlóképpen járhat a sereghajtó Békéscsaba is, amely a Bozsik Stadionban lesz a Honvéd vendége. A lila-fehéreknek a legjobb az lenne, ha a Vasas-Puskás Akadémia találkozó döntetlennel zárulna, ők pedig nyernének Kispesten.

A 32. forduló programja:
szombat:

Videoton FC-MTK Budapest, Felcsút 18.00, v.: Andó-Szabó
Paksi FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Karakó
Budapest Honvéd-Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v.: Pintér
Vasas-Puksás Akadémia 18.00, v.: Farkas Á.
DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 18.00, v.: Szabó Zs.
Ferencváros-Újpest FC, v.: Kassai

A tabella:

1. Ferencváros 31 23 3 5 66-21 72 pont – már bajnok
2. MTK Budapest 31 14 9 8 39-30 51
3. Videoton FC 31 15 4 12 34-29 49
4. DVSC-TEVA 31 13 10 8 45-33 49
5. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 31 12 11 8 30-34 47
6. Újpest FC 31 11 12 8 40-32 45
7. Budapest Honvéd 31 11 7 13 37-36 40
8. Paksi FC 31 11 7 13 37-37 40
9. Diósgyőri VTK 31 10 8 13 36-42 38
10. Puskás Akadémia 31 6 10 15 33-49 28
11. Vasas 31 7 5 19 29-54 26
12. Békéscsaba 1912 Előre 31 6 8 17 24-53 26

– MTI –








hirdetés