Helyi közélet

2016.10.12. 18:22

Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

Nyíregyháza - Jelentős alkotás született, melynek üzenetét a finálé fogalmazza meg.

Nyíregyháza - Jelentős alkotás született, melynek üzenetét a finálé fogalmazza meg.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Déry Tibor 1971-ben megjelent könyve: ez képezte az 1973-ban bemutatott musical alapját. A kisregény az 1969. december 6-ai, altamonti zenei fesztiválon történtek hatása alatt keletkezett. Déry Montanába helyezte a közel háromszázezer rajongót vonzó, nevezetes Rolling Stones-koncertet, amelynek során a rendfenntartó Pokol Angyalai csoport egyik tagja meggyilkolta a 18 éves Meredith Huntert.

Ma a szöveg (és a Presser-Adamis-féle színpadi változat) persze nem arról szól, amiről annak idején: a mű nem a kapitalizmus, a rock és a kábítószer-használat kritikája. A jelentős alkotások mindig több rétegűek: a Képzelt riport… a mai néző számára is tartogat aktualitásokat – és meglepetéseket.

Tasnádi Csaba a darabot szürreális szertartásjátéknak nevezte. Dinamikus rendezése szürrealizmusának megteremtését Ladányi Andrea látomásos, balettet és kortárs táncot egyaránt alkalmazó koreográfiával segítette.

A publikum kapkodja a fejét

A gondosan megkomponált látvány a nagy létszámú és lelkes tánckar mellett Áts Zoltán fővilágosítónak, valamint Lakatos Márk stylistnak is köszönhető. A zenei anyag, amelyet Borlai Gergő modernizált, az eredeti slágereknek új ízeket kölcsönöz. A publikum kapkodja a fejét, amikor felcsendülnek a jól ismert dallamok, s látja, hogyan keresi József (Illyés Ákos) egyre reménytelenebbül feleségét, Esztert (Kuthy Patrícia). A Dante Infernóját (s a Candide-ot) idéző tragikus történetben a szerelmét folyton elveszítő József és Eszter is „bevándorlók”: Magyarországról mentek ki Amerikába. Gyökértelenek.

Eszter nem tud szabadulni a nyilasuralom alatti szenvedése emlékeitől, amiket a drog hatására újraél. A Hunter-gyilkosság nyomozását a történet gerincévé tévő mű viszonylag kevés színészi lehetőséget biztosít, így Rák Zoltán, Varga Balázs, Szabó Márta, Lakatos Máté, Nagyidai Gergő az, akinek több, Horváth Margit, Puskás Tivadar, Dézsi Darinka, Nyomtató Enikő, Kosik Anita, Gulácsi Tamás, Horváth Sebestyén Sándor, Kiss Veronika és Forró Márk pedig az, akinek kevesebb lehetőség jut.

A végítéletet előjelző „madárapokalipszissel” gazdagított Képzelt riport… jelentős színházi alkotás, amelynek üzenetét a finálé fogalmazza meg: minden evilági szörnyűség ellenére „Arra születtünk, hogy tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk, boldogok legyünk.”

- Karádi Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában