Laborkísérlet Nagyecseden

A tartalom a lényeg, amivel a helyet megtöltik
A tartalom a lényeg, amivel a helyet megtöltik - © Fotó: KM-archív
Nagyecsed – Továbbra is az adományozás, az önkéntesség és a közösségi összefogás szellemisége áll a középpontban.

Ülünk a Szarvas utcai adománykávézóban és élvezettel kevergetjük a mézes kávénkat. A mellettünk lévő asztalnál pályázatot ír valaki, tőlünk nem messze társasjátékoznak, az ajtó mellett egy otthontalan asszony forró levest kanalaz. Fekete Éva, a Labor Café vezetője kislányát nyugtatja, nem kell aggódnia, sikerülni fog a felvételi. Nyugalom leng körül minket, pedig izgalmas időszak ez a közösségi tér életében.

Izgalmas, egyben ijesztő

– A Labor Café nevében is vállalta, hogy kísérletezik. Ki kellett találnunk, hogyan lehet új fordulatot hozni sokak szemléletébe, hogyan lehet újra aktív közösséggé formálni egy település lakóit, egy célra fókuszálva, lépésről lépésre közösen haladni előre, s megvalósítani valamit, amiről a legtöbben azt gondolják, lehetetlen. A kísérlet most kilépett a hazai pálya jelentette bura alól, és megnézhetjük, hogyan képes felépíteni a kapott „tervrajzok” és a működő modell alapján saját ügyét egy másik közösség. Izgalmas kihívás sok szempontból, és nekem, aki az egész „őrültségbe” már sokakat berántottam, kicsit ijesztő is – vallja be Éva, aki többedmagával nemrégiben nemcsak a megye, de az ország második Labor Caféjának helyszínére látogatott.

– A nagyecsedi Labor nem a nyíregyházi fiókszervezete, önálló közösségi tér, amit az elmúlt időszak tapasztalatai alapján működtet a Nagyecsed Városért Egyesület – kezdetben a mi segítségünkkel. A település vezetői úgy érezték, hogy ez nagyon jó kezdeményezés lehet náluk is. A múlt heti megbeszélésünk után jutott el olyan szintre a projektjük, hogy hivatalosan is használhatják a Labor Café nevet. Az adományozás, az önkéntesség és a közösségi összefogás szellemisége áll itt is a középpontban, a kávézó üzemeltetőinek ezeket szem előtt tartva kell arra ösztönözniük a látogatókat, hogy maguk töltsék meg tartalommal a helyet. Ez valószínűleg nem lesz nehéz, mert Nagyecsed egy kifejezetten aktív, pezsgő közösségi élettel rendelkező település, az önkormányzat és a helyi civil szervezetek között szoros a kapcsolat, ami fegyvertény a projekt sikerét tekintve. Előnyük, hogy míg nekünk Nyíregyházán hónapról hónapra kell összegyűjtenünk a bérleti díj összegét, a nagyecsedi önkormányzat helyet biztosít a kávézónak, így a befolyt adományokat teljes egészében a közösségre tudják fordítani – mutatott rá Éva. Hozzátette: a cél az, hogy megértsék, a közösségi teret közösen kell üzemeltetni, mindenkinek egyformán dolga, hogy rend legyen és történjen valami építő jellegű.

Az utolsó szalmaszál lehet

– Egy település megtartóerejéhez sokat hozzátesz, hogy azok, akik ott élnek, minőségi kapcsolatokat ápolnak, minőségi kötődéseik vannak, melyeket nem lehet mással kiváltani. Ha ez adott, a fiatalok még egy jobban jövedelmező állásért is nehezebben fogják hátrahagyni az otthonukat. Egy kisvárosban, faluban még utolsó szalmaszál is lehet, hogy ne menjen el onnan a szakképzett munkaerő, a jövő lakossága.

Nagy utazásra indulnak

– Sokszor beszélünk arról, hogy a Labor Café projekt szintet lépett. Szintet lépett, mikor az önkéntesek átvették az irányítást az alapítványtól és maguk szerveztek programokat, vagy amikor elértük, hogy összejött egy havi bérleti díj csak az urnákba dobott adományokból. A Nagyecseden megnyílt Labor Café azonban az első olyan mérföldkő, ami nem csupán a Tabulapláza Alapítvány és a nyíregyháziak életében jelentős esemény: egy újabb közösség számára indul nagy utazás – jegyezte meg Fekete Éva.

KM-CsA








hirdetés