LADIK-döntő: „Csokis” lett a győztes!

By Palicz István
Akt.:
LADIK-döntő
LADIK-döntő
Nyíregyháza – Senki sem távozott elismerés és ajándék nélkül a LADIK megyei döntőjéről szerdán.

Egyetlen csapat sem kapott „léket” a Lapot a diákoknak (LADIK) országos médiavetélkedő megyei döntőjének reggelén, így nem sokkal 9 óra előtt nyolc 5 fős csapat foglalta el helyét szerdán a „küzdőtéren”, a Váci Mihály Kulturális Központ kamaratermében.

A megye 7 általános iskolájából érkező 40 diák jól tudta: a tét óriási, hiszen csak a legügyesebb LADIK-csapat nyerheti meg a vetélkedő fődíját, a lehetőséget, hogy iskoláját és megyénket képviselje június 11-13-a között az országos döntőn Bikalon, a reneszánsz élményparkban.

A lelkes csapatokat számtalan feladat elé állította a műsorvezető, Száraz Ancsa, a teljesítményeket négytagú zsűri (Fedor Rita, Munkácsi Anita, Cservenák László és Nyéki Zsolt) értékelte. Nem túlzás azt állítani, hogy a kihívások napja volt ez, hiszen a derült égből érkező villámkérdéseken és a kreatív bemutatkozókon túl a Ladikosoknak Activityben, kérdezéstechnikában, jegyzetkészítésben, lapértékesítésben, marketingben és rikkancskodásban is bizonyítaniuk kellett talpraesettségüket.

Mindeki kitett magáért

Nagy sikert aratott az ún. Lapárus játék, amelyben a diákpároknak adott időn belül 10 példányt kellett eladniuk 5 forint/darab áron a Kelet-Magyarország legfrissebb számaiból úgy, hogy az utcán megszólított vásárlók kizárólag 5 forintossal fizethettek. Hatalmas derű kísérte a címes hír-készítő feladatot is, itt az ifjú tollforgatóknak kötelező volt bizonyos szavakat felhasználnia a cikkben.

A zsűri tagjai az összesített pontszámok alapján a jósavárosi Eötvös gyakorló (közismert becenevén: Csoki iskola) csapatát hirdették ki győztesnek, így Csoki News jutott tovább az országos Bikal-viadalra. Az értékelők ugyanakkor hangsúlyozták: egyetlen Ladik-csapatnak sincs oka szégyenkezni vagy szomorkodni, hiszen egytől egyig remek teljesítményt nyújtottak, így méltán lehet büszke rájuk iskolájuk, településük, a megye és nem utolsó sorban a megyei napilap, a Kelet-Magyarország!

A Lapot a diákoknak! országos médiavetélkedő megyei fordulójában az alábbi helyezések születettek:

1. Csoki News (Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza)
2. Aranycipellő (Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Nyíregyháza)
3. TEKA (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és AMI, Nyíregyháza)
4. Wikimédia (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és AMI, Nyíregyháza)
5. Cenzorok (Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Vásárosnamény)
6. Médiacápák (Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza)
7. Energy Kids (Barota Mihály ÁMK, Bököny)
8. Tiszadobi Mandalák (Széchenyi István Általános és AMI, Tiszadob)








hirdetés