Negyven ütés a fejre

Az évtized egyik legnagyobb visszhangját

kiváltó gyilkossága

történt itt három éve. A

tiszavasvári tanár

szomorú esete sokak számára

választóvonal lett. Amellett, hogy

megrázta az országot,

rávilágított napjaink kegyetlen,

embertelen világára, s mindarra, amit az

elmúlt évek feldolgozatlan

hozadéka eredményezett. Egyrészt

kiderült, mekkora a társadalmi

feszültség egyes romák

és a magyarok között.

Másrészt, az is bebizonyosodott, kiveszni

látszik az emberekből az az eleve

lefektetett erkölcsi norma: nem török a

felebarátom életére! Nincs jogom

nekem ítélkezni! (Az már csak

végképp betetőzi a cselekedetet, nem

is volt okuk az elkövetőknek

agyonverni a tanár urat.)

Mondhatnánk szerencsétlen

véletlen, hát nem! Azokat az indulatokat

nem a pillanat gerjesztette csak. Már magukban

hordozták az emberek. Nézzünk csak

körbe (függetlenül a faji vagy nembeli

hovatartozástól), „ember embernek

lett a farkasa.” Mindenfajta előzetes

gondolkodás nélkül, megöli

üzlettársát, anyját,

apját, szerelmét! Merre halad ez a

világ? Ki fogja megállítani a

„megháborodott” elméket?

Miért hiszik egyesek, hogy nekik mindig igazuk

van, s ha nincs, öklükkel szereznek annak

érvényt?

Olyan mintha visszafelé haladnánk, amikor

csak a nyers erő számított. Amikor a

„hordaszellem”, volt az egyetlen

iránymutató. Visszatérve az

olaszliszkai sajnálatos

történésekre, a

szakértők negyven

sérülést

különítettek el az

áldozat fején.

Szörnyű,s mindez a saját gyermekei

szeme láttára történt. Egy

tény, nagy a bíróság

felelőssége, a jogok, törvények

pontjai között, megtalálni a

megfelelő ítéletet, mely

gátat szabhat, vagy újabb zsilipeket

nyithat meg!

Kapcsolódó hírek:

• „A darumadarak is Lajosra

emlékeztetnek”

inkább hallgat

hét

- Dankó Mihály -