Demecser - A havas síkos 3827-es úton tartott egy Peugeot típusú személygépkocsi Demecser irányából Gégény felé csütörtök este.
tovább »
A szerdai ónos eső eljegesítette a fákat, ami nem csak a közúti közlekedésben, hanem a vasúti közlekedésben, az áramszolgáltatásban és az internet szolgáltatásban is gondokat okozott.
tovább »
Nyíregyháza - A Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei ügyeletének tájékoztatása szerint szerdáról csütörtökre virradóra több mint harmincszor vonultak: 26 esetben veszélyes fát kellett kivágni, 4 alkalommal vízszivattyúzáshoz hívták a tűzoltókat, Tiszavasváriban pedig kidőlt egy ház fala.
tovább »
A kézilabda megyei bajnokság soros fordulója nem nélkülözte az izgalmakat.
tovább »
Mint az elmúlt héten jeleztük, több mint húsz megyei bajnokságban szereplő csapatot sújtottak pontlevonással a játékvezetői díjak ki nem fizetése miatt.
3 tovább »
Demecser - Péntek délután (17 óra körül) egy személy haladt kerékpárjával a 3827-es úton Demecser felől Kék irányába. Az illető polgárőrség feliratú láthatósági mellényben volt. Fontos a láthatóság, de ez a személy feltűnt a szolgálatban lévő demecseri polgárőröknek is, ugyanis polgárőr egyedül nem lehet szolgálatban.
tovább »
A labdarúgó megyei másodosztály őszi zárófordulóját rendezik a hét végén (kezdés: 13, ifi: 11)
2 tovább »
Demecser - A Demecseri Barátság Nyugdíjas Egyesület november 18-án csütörtökön 14 órai kezdettel nyugdíjas találkozót szervez a helyi művelődési házban.
tovább »
Nem volt más választás. A megyei labdarúgó szövetség egy-egy pont levonásával büntette azokat az egyesületeket, amelyek határidőre nem fizették be a játékvezetői díjat.
1 tovább »
Labdarúgó gólvadászlista: tartja meccsenkénti egynél jobb gólátlagát a Nyíregyháza Spartacus támadója, akit két csapattársa, Andorka Péter és Pákolicz Dávid is tisztes távolból követ.
1 tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 14. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén(kezdés: 13, ifi: 11).
3 tovább »
Labdarúgó gólvadászlista: csapata hét góljából ötöt szerezve felzárkózott a megyei II. osztály Selyember-csoportjának éllovasa mögé Varga József.
tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály Selyember-csoport 13. fordulójának mérkőzéseit játszották vasárnap.
3 tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 13. fordulójának mérkőzéseit tudják le a hét végén (kezdés: 14, ifi: 12).
4 tovább »
A ladarúgó megyei másodosztály 12. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén (kezdés: 14, ifi: 12).
6 tovább »
Labdarúgó gólvadászlista: a nagyszekeresi Costea 11 gólnál tart, és növelte előnyét a Szi-Zo Sport-dr. Ziéahi megyei I. osztályú góllövőlista élén.
tovább »
Nézze meg a csütörtöki nap legfontosabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei eseményeit!
tovább »
A labdarúgó megyei másodosztály 11. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén (kezdés: 15, ifi: 13).
6 tovább »
Labdarúgó gólvadászlita: a Nyíregyháza Spartacus támadója a legutóbbi három mérkőzésen rendre csapata első vagy egyetlen gólját szerezte, és kilenc góljával vezeti a mezőnyt az őt öttel követőkkel szemben.
tovább »
A labdarúgó megyei másodosztály Selyember-csoport 10. fordulójában döntetlenre végződött a Záhony–Kék rangadó.
tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 10. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén (kezdés: 15, ifi: 13)
5 tovább »
Demecser - Az újonnan megválasztott demecseri önkormányzat jövőre szeretné ismét megrendezni a káposztás napok rendezvénysorozatát.
tovább »
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Napközben 15 fok körül alakul a hőmérséklet, reggelente azonban nagyon hűvös, ködös időre kell számítani a következő napokban is.
1 tovább »
Nézze meg, az Ön településén kik alkotják a képviselő-testületet!
4 tovább »
Nyírtelek - Nyírteleken az eddigi polgármester és „kihívója” egyforma szavazatot kapott.
tovább »
Nagykálló - Marján Zoltán (Nagykálló): A nejemmel együtt sétáltam el szavazni ebéd előtt. Tájékozódtunk a jelöltek programjáról, hogy valóban felelős döntést hozzunk.
tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 8. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén.
5 tovább »
Demecser - Hétfőn napközben betörtek egy demecseri cég raktárába, és onnan 99 üveg bort loptak el. A helyi őrs rendőrei még aznap elfogták a feltételezett elkövetőket.
tovább »
A labdarúgó megyei másodosztály Selyember-csoport 3. fordulójában rendezett Demecser–Nyírtass mérkőzést (4–1) – a hazaiak egyik játékosának jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva – a vendégcsapat megóvta.
tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 7. fordulójának mérkőzéseit rendezik hét végén (kezdés: 16 óra, ifi: 14).
10 tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály Selyember-csoport 6. fordulójában súlyos vereséget szenvedett az Anarcs és a Rohod.
4 tovább »
A labdarúgó megyei másodosztályú bajnokság 6. fordulójának mérkőzéseit játsszák a a hét végén (kezdés: 16 óra).
5 tovább »
Szeptember 9-étől megújult köntösben láthatják videóportálunkat! A jövőben is szeretnénk minél több videót megosztani Önökkel helyi hírekről, gyönyörű nap szépékről, vicces videókról, és természetesen ezután is várjuk az Önök videóit!
tovább »
Tizenhárom aranyat nyertek az országos bajnokságon a nyíregyházi rádiós tájfutók.
tovább »
Labdarúgó megyei II. osztály, Selyember-csoport, 5. forduló: a Tiszamenti SE játékosa, Deskó Dávid egymaga nyolc góllal vette ki a részét csapata 12–6-os sikeréből.
tovább »
Nézze meg a csütörtöki nap legfontosabb megyei eseményeit!
tovább »
A demecseri képviselő testület tagjainak többsége szerint túl sokba kerül a rendezvény.
2 tovább »
A labdarúgó megyei II. osztály 5. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén (kezdés: 16 óra, ifi: 14).
4 tovább »
Egy demecseri gyár telephelyére bemászva a raktárépületről feszítették le az ablakpárkányokat hétfőn délután.
tovább »
A labdarúgó megyei másodosztály Selyember-csoport 4. fordulójában kiütéses győzelemmel élre ugrott a Pátroha. Két találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.
1 tovább »
Az elmúlt hét második felében megyénk és a romániai Szatmár megye pedagógusainak részvételével három napos Tanári kompetenciafejlesztő tréninget rendeztek Sárospatakon.
tovább »
Az elmúlt években Nyírteleken is rendszeresen jelentkezett az a probléma, hogy az édesanyák mentek volna vissza dolgozni a család anyagi helyzetének megsegítése érdekében, de bölcsőde híján nem tudták kire hagyni a gyermeküket.
tovább »
Labdarúgó megyei II. osztály, Selyember-csoport: a Záhony, a Pátroha, a Dombrád és a Kék továbbra sem tévesztett lépést, három csapat még pont nélkül szerénykedik.
1 tovább »