A szeptemberi Világkupára, valamint a decemberben esedékes Európa-bajnokságra melegítő magyar női kézilabda válogatott ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében üti fel főhadiszállását.
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese ugyanis a Telenor Kupa felkészülési tornával hangol a jeles eseményekre, melyen három ország legjobbjaival csatázik. Mégpedig három szabolcsi városban.
Nyitányként, augusztus 26-án Kisvárdán mutatják meg magukat Görbiczék, akik Törökország ellen lépnek pályára. A településen anno a kilencvenes években élvonalbeli női együttes működött, nem is akármilyen sikerrel. A nemzetközi kupaszereplést érő helyen zárt a – többek közt – Agárdi Éva nevével fémjelzett csapat: a lengyel Lubin búcsúztatását követőn a spanyol Valencia búcsúztatta. A várdai közönség egyértelműen vevő volt a sportágra, a csilláron is lógtak a bajnoki meccseken.
Huszonnégy órával később Fehérgyarmat lesz a helyszín, ahol a magyarok Macedóniával csapnak össze. Záróakkordként Horvátországgal szemben lépnek pályára a Mátéfi-gárda tagjai – az utolsó összecsapásnak Nyíregyháza lesz a házigazdája. valamennyi helyszínen kettős mérkőzéseken bonyolítanak le, a belépők egységesen 1000 forintba kerülnek.
A magyar válogatott augusztus 25-én, szerdán érkezik és mindhárom nap délelőttjén edzést tart a bujtosi csarnokban.
Augusztus 26., csütörtök, Kisvárda:
16.45: Horvátország–Macedónia
18.45: Magyarország–Törökország
Augusztus 27., péntek, Fehérgyarmat:
16.45: Törökország–Horvátország
18.45: Magyarország–Macedónia
Augusztus, 28., szombat, Nyíregyháza:
16.00: Macedónia–Törökország
18:00: Magyarország–Horvátország