Hová emeljünk még, lassan nem lesz vevő, nincs aki megvegye a portékát!? – reagált a tavalyihoz képest magasabb árakat firtató kérdésre Ilonka néni a Búza téri piacon. Az érdeklődő a szokottnál kevesebb, a vásárló pedig még annál is, hiszen érezhetően visszatartó erőt jelentenek az árcímkék. A tavaszi időjárás tett arról, hogy tartósan magasban maradjanak a gyümölcsök árai. A görögdinnye vásárlási szokása átalakult, ritka ugyanis, hogy egészet kérnek, többnyire beérik a folpack alól pirosan kikandikáló, félbevágott gyümölccsel. Pontosabban megvennék az egészet is, csak, ugye, az ára…
Kedden és szombaton érdemes gyümölcsöt venni
– Tapasztalható, hogy kisebb a kínálat, de ez várható volt. Az elmúlt évekhez képest magasabbak az árak, de az árusok, az őstermelők nem önmaguk ellenségei. Kedden és szombaton olyan áron lehet például gyümölcsöt venni, ami még megfizethető – mondta Tardi István, a fehérgyarmati piacot üzemeltető Tömöttvár 2007 Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője.
Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója helyzetelemzéséből kitűnt, hogy az idei évet egyaránt megsínyli a termelő, a fogyasztó és a kereskedő. Tény, hogy a magyar termés 25-30 százalékát elvesztettük: a meggynek, a kajszibaracknak, a szilvának és a dinnyének 40, a szamócának 60 és a korai cseresznyének 80 százaléka veszett kárba.
Hétfőtől szombatig mindenkit vár a piac Vásárosnaményban
Vásárosnaményban az önkormányzat üzemelteti a vasárnap kivételével minden nap felkereshető piacot. A görödinnye 170, az alma 200, a szilva 300, a sárgadinnye 400, a sárgabarack 500 forintba kerül kilónként.
Lipták Pál piacfelügyelő közölte, hogy Újfehértón minden egyes nap már fél hatkor kinyit a piac, ami délig üzemel, a szerdai és a pénteki nap „erősebb” a többinél. Az árak olyanok átlagban, mint a megye többi pontján: a vevők szerint lehetne olcsóbb, de a természet gondoskodott arról, hogy a ritka termést jobban megbecsüljék. Már aki meg tudja fizetni…
KM
| Aktuális gyümölcsárak |
|
Alma 80-350 |