2012.02.8 19:22; Frissítve: 2012.02.8 20:02


Feljelentések: pro és kontra

Nyíregyháza – A négy tagkórházat működtető megyei egészségügyi holding mindig a figyelem középpontjában állt. A 2009-es megalakulása óta a cégmenedzsmentje tett feljelentést gazdasági bűncselekmény elkövetésének gyanújával, s ugyanezért a holding ellen is érkezett feljelentés.
SZON.hu

A teljesség igénye nélkül gyűjtöttük össze a legemlékezetesebb ügyeket, döntéseket az idén januártól már állami fenntartásban működő egészségügyi holding életéből.

 2010. július 2.

– A nyíregyházi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban – tájékoztatta lapunkat Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes szóvivője. A nyomozás június elején indult a kórházat működtető egészségügyi holding vezérigazgatójának feljelentése alapján – mondta a főhadnagy. – A pénzügyi szabályok megsértésének gyanúja miatt fordultam a rendőrséghez, amit a raktározási és selejtezési elszámolásokkal kapcsolatban észleltünk – erősítette meg dr. Kiss Zoltán Tamás vezérigazgató.

2011. április 15.

Futótűzként terjedt a hír a városban, hogy rendőrök jártak a holdingnál és amenedzsment egyik tagját letartóztatták. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a nyomozók azért jártak a kórházban, hogy a nyomozáshoz – melyet a Szabolcs megyei főügyészség rendelt el sikkasztás bűncselekmény megalapozott gyanújával, a holding vezetésének 2010. januári feljelentése alapján – szükséges iratokat lefoglalják. Az ügyet először a városi, majd a megyei főkapitányság folytatta, de elfogultság miatt átkerült a jászsági főkapitányságra.

2011. április 21.

Hisztériakeltés miatt feljelentést tett a holding menedzsemnetje. Mint akkor fogalmaztak, a hír, miszerint a menedzsmentet sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták és iratokat foglaltak le pánikhangulatot keltett. Az akkor más médiák által névszerint említett vezetők rágalmazásért tettek ismeretlen tettes ellen feljelentést.

2011. május 25-ei megyei közgyűlés:

– Névtelen, a könyveléssel kapcsolatban tett feljelentés alapján rendőrségi vizsgálat indult az egészségügyi holdingban, tegnap tanúként hallgatták ki a holding könyvvizsgálóját és iratokat is lefoglaltak, ezért a holding tavalyi évéről szóló beszámoló nem auditált – jelentette be a szerdai közgyűlésen a napirendi pont tárgyalása előtt Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

2011. június 24-ei megyei közgyűlés:

Seszták Oszkár bejelentette: a holdingnál csak az ő tudtával és belegyezésével hozhatnak osztályvezetői szint felett személyi döntéseket, és köthetnek szerződéseket.

A könyvvizsgáló a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Holding Nonprofit Zrt. 2010. december 31-ei fordulónapra összeállított éves beszámolóját korlátozó záradékkal látta el, mivel:

1. a társaság ellen a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, ennek keretében az eredeti iratokat, bizonylatokat lefoglalta, ezáltal a vállalkozás folytatásának az elve sérül,

2. a rendelkezésre bocsátott iratokból nem szereztek kellő bizonyosságot arról, hogy a vezetői levélben bemutatott gazdasági események hitelt érdemlő dokumentumokkal alá lettek támasztva.

2011. december 15.

– Hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett dr. Helmeczy László, az Összefogás Megyénkért Egyesület elnöke. Véleménye szerint a megyei egészségügyi holding tanácsadói és egyéb szerződéseit átnézve fennáll annak a gyanúja, hogy évi többszáz millió forintot úgy lapátoltak ki a holdingból, hogy amögött valós teljesítmény igen kevés van, hiszen nőtt az adósságállomány.

A vezérigazgató őrizetbe vételével, valamint a gazdálkodást érintő kérdésekben továbbra is kíváncsika vagyunk a volt és a jelenlegi fenntartó véleményére.

 - KM -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakohelyem.
szon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása