Nincs olyan ember, aki élete egy szakaszában ne gyűjtött volna szeretettel valami apróságot. Steiner Józsefné a kitartóbbak közé tartozik, hiszen több mint negyven éve tartozik ezen "hóbortosak" közé. Bélyeggyűjtéssel lépett erre az útra, s két évtizede kezdte el rendezgetni a képeslapokat.
– A Városi Könyvtári galériában, szeptember 14–ig látható Steiner Józsefné:II. Rákóczi Ferenc képeslap kiállítása Kisvárdán. Ezen a kiállításon több mint száz képeslapon követhetjük nyomon a vezérlő fejedelem életútját.
A képeslapgyűjtő Steiner Józsefné
Gyűjteményében ma már több mint ötvenezer darab képeslap található. Kezdetben mindent gyűjtött, ma már csak az érdeklődési körének megfelelőket. Nagyon szereti és érdekli a magyar történelem, a zeneművészet. Történelmünk kiemelkedő személyiségeivel, jeles eseményeivel kapcsolatban állandóan fejleszti és bővíti repertoárját. Jelenleg hatezerötszáz képeslapot sikerült kiállítási anyagként kartonokra feldolgozni, magyarázó szöveggel ellátni. Mostani Rákóczi kiállításán több mint száz képeslap segítségével mutatja be vezérlő fejedelem életútját. Steiner Józsefné másfél évtizede nyugdíjas.
Eredeti foglalkozása: agrármérnök, két lánya és két unokája van. Tagja a MABÉOSZ–nak, a Képes Levelezőlap Gyűjtő Egyesületnek, a Kossuth Szövetségnek és a Sissi Baráti Körnek. A kiállítói tevékenységéért Nagyatád város Kulturális-díját kapta meg. Steiner Józsefné olyan ember, aki számára fontos a magyar nemzet, a magyar kultúra, s nem utolsó sorban a magyar jövő.