Nyíregyháza
Az autósok véleménye nem oszlik meg az ügy kapcsán, egységesen rossznak minősítik. Az egész rendszer lényege az elhibázott beruházás, a Jókai téren, amivel elzárták az egyik legnagyobb közlekedő csatorna, a Dózsa György utca forgalmát, és azt két irányban kényszerítették be szűk, rossz vonalvezetésű utcákra. Az Egyház utca Síp utca átépítése nem javított a helyzeten, ehhez az kellene, hogy két sávon lehessen folyamatosan haladni mind az Egyház utcán, mind a Bethlen Gábor utcán. Egyik sem teljesült a rossz tervezés miatt. Autósokat kértünk véleményezzék lehetne-e javítani az adott helyzeten?
Tar Béla autós oktató elmondta: több olyan körülmény van az említett csomópontban, ami nehezíti a közlekedők dolgát. A legnagyobb gondot a Bethlen Gábor utca elején a kivezető szakasz torkolata okozza. Ott a most kialakított rendben a bal oldali sáv egyenesen és balra haladó, a jobb oldali csak jobbra. A jobb oldali sáv közel 7 méter széles, tehát úgy vélem volt olyan elképzelés, hogy itt 3 sávra szélesítsék az utat. Ennek lenne értelme, egyfelől egy lámpaváltásra több jármű tudni kihajtani ebből a szakaszból másrészt, ha a középső és a külső sáv egyenesen haladó lenne, kétszer annyi jármű tudna kihaladni a zsúfolt belső részből.
Ha marad a két sáv, akkor inkább hajlanék arra, hogy alakítsák vissza a korábbi állapotba, vagyis a jobb oldali sáv legyen egyenes és jobbra haladó. A csomópontba a Bercsényi utca felől érkezőknek kellene egy besorolást előjelző tábla, mert akkor észlelhetik az átsorolás szükségét, amikor arra már fizikai lehetőség nincs, a tábla a templom tövénél van. Még rosszabb a helyzet a Hősök tere felől érkezőknek, ők elsőbbséget adnak gyalogosnak, két sávban érkező autósoknak, bekanyarodnak, és ott kellene még átsorolni.
Ezt a véleményt osztotta Sipos Attila is. Elmondta: a sávok kialakítása nem szerencsés. A lámpa beiktatása annyira lelassította a forgalom rendjét, hogy csúcsidőben egy váltásra ki sem tud ürülni a csomópont. Aki csak teheti elkerüli ezt a túlzsúfolt részt, de nem nagyon lehet kihagyni, hiszen a város északi és déli felét át kell néha szelni, ehhez nem feltétlenül a körutat veszik igénybe, hiszen sok cég, hivatalok a belvárosban vannak.
Az szerintem jobb lenne, ha a jobb oldali sávból lehetne egyenesen kihaladni a központból, de van ott az a forgalomtól elzárt rész, amit például senki nem takarít, áll benne a hó, amikor olvad kifolyik oldalra, ám ha megfagy, jegessé teszi a csomópontot. További probléma a Bethlen Gábor utca páros oldalában lévő parkoló. Pár autónak elegendő a hely, nyilván az üzletház miatt, azonban szinte mindig belóg a sávba egyik másik autó, ami nagyon nehezíti a sávban haladók dolgát.
Amióta a forgalomtól elzárt területet felfestették, és kis fényvisszaverővel ellátott jelzőkkel körbehatárolták, ebben a csomópontban nem tudunk közlekedési balesetről, a két szakember által elmondottak viszont valósak, a forgalom nagyon lassúvá vált, ami balesetveszélyt, levegőszennyezést, bosszúságot okoz. Azt, hogy a város változtat-e a forgalom rendjén megkérdezzük az illetékesektől.
- Pusztai Sándor -