A jó, a rossz és a csúf esete Szalkán

A Mátészalkai MTK NB II-es férfi kézilabdacsapatának kijutott a jóból, a rosszból, és a csúfos pillanatokból is, mindez hetedik helyet ért az Észak-keleti csoportban.

- Nagyon szépen szerepeltünk mindaddig, míg az eltiltások és a sérülések közbe nem szóltak – summázott Falcsik Miklós, az MMTK edzője. – Megviselt bennünket a bajnoki címet megszerző Nagykálló-NYKSK II-vel vívott hazai meccsünkön nyújtott bírói ténykedés. A vendégek erőfeszítései ellenére is végig vezettünk, a hajrában a játékvezetők vették át a főszerepet, amit nagyon nehezen tudtunk elviselni. Nagy árat fizettünk a fegyelmezetlenségünk miatt. Előbb két, majd egy harmadik játékosunkat is eltiltották a szezon hátralévő mérkőzéseitől, ráadásul sérülések sújtottak minket, ami korábban nem volt jellemző. Így az utolsó négy találkozón a begyűjthető minimum négy pontból csak egyet szereztünk, valamint a zárófordulóban, Fehérgyarmaton beleszaladtunk a szezon legcsúfosabb vereségébe, de azt is hozzá kell tegyem, hogy a legcsúnyább játékunkkal.

Falcsik Miklós kritkus és dicsérő szavakat egyaránt megfoglamazott.

– Azért a 19. fordulóig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Győztünk itthon a bajnokesélyes Hajdúnánás ellen, döntetlent játszottunk a második Fehérgyarmattal, és idegenben is sikerült értékes pontokat szereznünk. Ezek az extra teljesítmények azonban semmivé vállak az utolsó négy fordulóban nyújtott siralmas szereplés miatt. A fiúk számára még új védekezési formával próbálkoztunk, amivel annó a második vonalban a Fehérgyarmat edzőjeként nagyon szép sikereket értünk el. Sokat kell még gyakorolnunk, hogy eredményesebbek legyünk, de úgy érzem jó úton járunk, jó néhány fiatalt sikerült beépíteni a csapatba, ami reményekkel tölthet el bennünket. Itt van például Szántó Szabolcs, aki az előző bajnoki évben csak meccsenkénti nem egészen hármas átlagra volt képes, az idén 172 góllal a góllövőlista előkelő második helyén végzett.

- Koncz Tibor -

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Mátészalka.
szon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása