Hétfőn 9.30 óra körül a Magyar Közút Kht. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Igazgatóságán, Nyíregyházán adtam le egy kérelmet, amely kb. 10-15 percet vett igénybe.
Autómmal az intézmény bejárata előtt, illetve oldalt lévő, az ügyfelek parkolási lehetőségére szolgáló részen (nem az egyenes úton, Új utca) álltam meg. Örültem, hogy a közintézmény részére kialakított parkolóban van hely.
Ügyintézés után meglepetésemre a feleségem észrevette a szélvédőmre helyezett kis csomagot, benne egy csekkel. Amilyen hamar elhelyezték, olyan hamar el is tűnt a „parkőr”. Negyedóráig kerestem a környéken, de mindhiába. Nem akartam elbliccelni a fizetendő 100 forintot, de a fizetendő 700 forint büntetés miatt szerintem jogosan háborgok, ugyanis nem álltam tiltott helyen, mivel azt semmilyen tábla nem jelezte.
Ha fizetőparkoló, miért nem jelzik láthatóan, egyértelműen? Az ügyintézés során sok 60 éven felüli, munkában meggörnyedt emberrel, sorstárssal találkoztam, mindannyian a harmadik emeletre lépcsőztünk, és valamennyien az intézmény előtt álltunk meg a gépkocsival, mivel semmi sem jelzett tiltást. A pótdíjat nem találom jogosnak, ráadásul a pontos utcát, házszámot az 5-ös számú ellenőr nem tüntette fel.
Szatlóczky István, Mátészalka