Új tagja lehet az egészségügyi holdingnak

A mátészalkai kórház esetleges csatlakozásával a teljes megyei ellátórendszer jobban szervezetté válhat.

Az egészségügy alulfinanszírozottsága veszélybe sodorta Magyarországon a minőségi betegellátást, a kórházak pénzügyi egyensúlyát – mondta lapunknak dr. Tóth Lajos, a Mátészalkai Területi Kórház mb. főigazgatója, aki szerint a költségvetési szervek keze gúzsba van kötve, a jelenlegi piaci környezetben viszont kiemelt jelentősége van, hogy időben és rugalmasan tudjanak az intézmények reagálni a gazdasági kihívásokra.

– Van előttünk egy sikeres modell, a megyei egészségügyi holding. Ezért is értek maximálisan egyet azzal az önkormányzati elhatározással, hogy vizsgáljuk meg annak lehetőségét, kórházunk és betegeink számára milyen lehetőséget rejt a megyei szintű integrált működés. Az elvi döntés erről szól, jelenleg egy alapos és minden tényt feltáró, előkészítő fázisban tartunk – mondta dr. Tóth Lajos.

„Egy cipőben járunk, azonosak a problémáink”

A mátészalkai elhatározással kapcsolatban dr. Kiss Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding vezérigazgatója azt mondja: egy cipőben járunk, azonosak a problémáink, az első néhány hónap eredményei pedig magukért beszélnek – mondja dr. Kiss Zoltán, s hozzáteszi: tény, hogy a szabolcsi modell sikeres.

– Az első negyedévben az integrált működés milliárdos nagyságrendben csökkentette kórházaink adósságállományát. A mátészalkai kórház esetleges csatlakozásával a teljes megyei ellátórendszer válhat jobban szervezetté, s ezáltal gazdaságosabbá. Ha Mátészalka az együttműködés mellett dönt, egyenrangú partnerként, a kórház önállóságát fenntartva szeretnénk dolgozni a kollégákkal – mondta Kiss Zoltán.

- Száraz Ancsa -

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Mátészalka.
szon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása