Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: Míg a Kótaj a szomszédvár Kemecsét fogadja, addig Nagyecseden és Nyírmadán már nagyon vágynak az első pontok megszerzésére.
Két forduló után még nem teljesen mérvadó, hogy mely csapatok állnak a tabella első és második helyén, de az jót tesz egy amúgy is presztízsharcnak, ha a táblázat elejéről kerülnek ki a résztvevői. A harmadosztály Tisza-csoportjának vasárnapi kínálatában ilyenformán akad egy nem mindennapi összecsapás: a mezőny egyetlen százszázalékos csapata, magyarán az éllovas Kótaj fogadja a tavalyi bajnokot, a szintén jó rajtot vett, jelenleg második Kemecsét.
A legutóbbi bajnokságban a rangsor különböző részeiben kellett keresni a két felet: a Kemecsét leginkább a lista élén, a Kótajt a kiesőhelyek környékén. Mostanra más a helyzet, és bár nem vagyunk meggyőződve róla, hogy végig tabellaszomszédok lesznek a felek, az kétségtelen: a csapatok tudásszintje közeledett egymáshoz azáltal, hogy a Kótaj a nyáron megerősödött. Amúgy a két, egymástól alig nyolc kilométeres távolságra lévő szinte szomszédos település utóbbi párharcai egyértelmű kemecsei fölényt mutatnak.
A 2007/08-as sorozatban, még a megyei I. osztályban idegenben 2–0-ra, hazai pályán 4–1-re nyert a már akkor is Koskovits György által irányított, a bajnoki év végén az NB III-ba jutott csapat, amely tavaly a harmadosztályban sem ismert kegyelmet: oda-vissza 2–0-ra verte riválisát. A kettő között, 2009 őszén viszont egy kellemetlen meglepetés is érte a kemecseieket Kótajban, amikor már magasabb osztályú csapatként veszítették el a Magyar Kupa országos főtábláján kiírt mérkőzésüket (2–1).
A bővebben taglalt csata mellett további három megyei rangadót rendeznek – valamennyit szombaton. A Tuzsér–Balkány összecsapásnak a hazaiak régen várt jó rajtja ad pikantériát, a Baktalórántháza–Tiszakanyár derbin egy NB II-ből érkező és egy odavágyó csapat találkozik, míg az ÚSE-Nagykálló–Tiszalök találkozón az első győzelmük megszerzésére vágynak a felek. Mindeközben Nagyecseden az első gól mellett az első győzelem megszerzésében reménykednek és Nyírmadán sem a kudarcok számát akarják gyarapítani. Ki ne hagyjuk az Ibrányt, amely a strandszezon végén sem befürödni megy Hajdúszoboszlóra.
3. forduló (kezdés: 16.30): szakvezetői várakozások
Szombat
Tuzsér (3.)–Balkány (13.)
Révész Csaba, tuzséri edző: – A bajnoki rajttal elégedettek lehetünk, de ez nem jogosíthatja fel néhány játékosomat arra, hogy hétközben, edzőmérkőzésen ötven százalékot se adjon ki magából. Ez a felfogás nem vezet jó irányba! Szombaton nagyobb alázattal kell játszanunk a siker érdekében, mint tettük azt szerdán.
Purguly Árpád, balkányi edző: – A hazai kudarc után szeretnénk meglepetést okozni Tuzséron, ami nagyon nehéz lesz, de nem feltett kezekkel megyünk a pályára. Nagy Dávid sérült és két futballistánk játékengedélyének megszerzése még mindig folyamatban van.
Baktalórántháza (9.)–Tiszakanyár (6.)
Tóth János, baktalórántházi edző: – Komoly munkával telt el a hét. Nem örülök neki, hogy még mindig sok a sérülés, de a hétvégéig nagyobb részt kiegyenesedünk. A fő probléma, hogy Kozma József egyszerre sérült és eltiltott. Az eddigi tapasztalatokkal elégedett vagyok, de a mostani egy olyan mérkőzés lesz, amelyen a balkányitól is többet kell megmutatni magunkból ahhoz, hogy sikeresek legyünk.
Gerliczki Máté, tiszakanyári edző: – A Bakta közel azonos játékerőt képvisel a mi csapatunkkal, jó játékosok alkotják, viszont nem könnyű váltaniuk a tavalyi sorozatos vereségek után, amit ellensúlyozhat az új impulzus Tóth mester személyében. Mi még egyszer nem játszunk olyan gyengén, mint a múlt hétvégén, ezért azt gondolom, hogy jó mérkőzésre van kilátás, amelyet szeretnénk győzelemmel abszolválni.
ÚSE-Nagykálló (11.)–Tiszalök (14.)
Fogarasi Zoltán, az ÚSE-Nagykálló edzője: – Az elmúlt fordulóban megmutattuk, hogy emberhátrányból és vert helyzetből is képesek vagyunk felállni egy tőlünk nagyobb játékerőt képviselő csapattal szemben is, ami mentálisan nagy erőt adhat a soron következő mérkőzések sikeres megvívásához. A múlt héten látott tiszalöki csapat harcossága és győzn akarása nagyon kellemes benyomást tett rám, de ettől függetlenül szeretnénk végre megszerezni az első NB-III-as győzelmünket még az eltiltott Bárány Tamás nélkül is.
Péntek Miklós, a tiszalöki edzői stáb tagja: – Tiszteletreméltóan indult az NB III-as bajnokságban az Újfehértó, amelynek fiatal csapata és ambiciózus edzője van, aki képes végig tűzben tartani a csapatát – erről saját szemünkkel is meggyőződhettünk. Remélhetkleg a hétvégére kiegészül a keretünk és jó mérkőzést fogunk játszani. Bízunk a pontszerzésben.
Hajdúszoboszló (5.)–Ibrány (10.)
Kató István, ibrányi edző: – A soron következő ellenfelünkről nem sokat tudunk, ennek ellenére egészséges önbizalommal – amit több játékosom az Ecsed elleni mérkőzésen szerzett vissza –, pont vagy pontok szerzésének reményében utazunk Hajdúszoboszlóra.
Vasárnap
Kótaj (1.)–Kemecse (2.)
Csoma Dezső, kótaji edző: – Tény és való, mindenki örül annak, hogy a csapat az első helyen áll. Ahhoz, hogy ott is ragadjunk, nyernünk kell a Kemecse ellen is. Nem lesz könnyű feladat, de nem lehetetlen. Reméljük, megnyerjük a csatát, megtartjuk az első helyezésünket, de azért vannak gondjaink is: Kádár Lórántra, Ungi Lajosra és Szuharev Ártyomra sem számíthatok.
Koskovits György, kemecsei edző: – A bajnokság elején még korai erőviszonyokról nyilatkozni, de az eddigi két forduló eredményei alapján és aszomszldvári mérkőzések hangulatából kiindulva biztos, hogy küzdelmes, jó meccset láthatnak majd a nézők. Lassan kiegyenesednek soraink, felépülnek a sérültek, így mindnyájan hozzá tudunk tenni a remélt sikerhez.
Nyírmada (16.)–Berettyóújfalu (9.)
Szőke István, nyírmadai játékos-edző: – Az elmúlt két fordulóban nem sikerült pontot szereznünk, éppen ezért a cél a hétvégére a győzelem megszerzése.
Nagyecsed (15.)–Püspökladány (4.)
Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: – Győznünk kell!
- Bodnár Tibor -