„Az első félidőt szívesen elfelejteném”

„Az első félidőt szívesen elfelejteném”

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megye II. Pannónia Zrt. csoport vasárnapi eredményei.
" Nem egy a ruhatára a két csapatnak, míg egyiknek a turi a másiknak a muri jut"

" Nem egy a ruhatára a két csapatnak, míg egyiknek a turi a másiknak a muri jut"

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Szombaton a labdarúgó megyei másodosztályban is elered a góleső – 5. forduló (16, ifi: 14).
Kétezer néző a megyei rangadón - Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30, 20 és 10 éve

Kétezer néző a megyei rangadón - Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30, 20 és 10 éve

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1948-as, 1958-as, 1968-as, 1978-as, 1988-as, 1998-as és 2008-as Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.
"A mérkőzésen bemutattuk, hogyan tudjuk megverni magunkat"

"A mérkőzésen bemutattuk, hogyan tudjuk megverni magunkat"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megye II. Pannónia Zrt. csoport vasárnapi eredményei.
"A szünet után mintha nem is ugyanaz a csapat jött volna ki a pályára"

"A szünet után mintha nem is ugyanaz a csapat jött volna ki a pályára"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megye II. Pannónia Zrt. csoport szombati eredményei.
"Pikáns meccs, a fehértóiaknak mumusa az apagyi csapat"

"Pikáns meccs, a fehértóiaknak mumusa az apagyi csapat"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szombaton a labdarúgó megyei másodosztályban is elered a góleső - 5. forduló (16, ifi: 14).
Traffipax-mérések szeptemberben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Traffipax-mérések szeptemberben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szeptemberben!
Bukta Misi a szögre akasztotta a cipőjét

Bukta Misi a szögre akasztotta a cipőjét

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megye II. Pannónia Zrt. csoport vasárnapi eredményei.
"Öröm olyan jó pályán focizni mint a demecseri"

"Öröm olyan jó pályán focizni mint a demecseri"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás. Megyei II. osztály, 4. forduló, (16, ifi: 14).

Az Ibrány és a Balkány a főtáblán

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Magyar Kupa harmadik selejtezőkörében az országos főtábla volt a tét.
Ketten is kiérdemelték a rangos irodalmi díjat

Ketten is kiérdemelték a rangos irodalmi díjat

Rakamaz - A hagyományoknak megfelelően, az idén augusztusban is munkához látott a több mint 40 éve, Madár János szervezésében működő Tokaj-Rakamazi Írótábor. A feszített programú műhelymunka keretében az ország minden területéről összesereglett írók, költők, illetve a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotók mutatták be egy éves munkájuk „terméseit”.
"Sajnos már megint későn jött az eső nekünk"

"Sajnos már megint későn jött az eső nekünk"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, Pannónia Zrt.- csoport, 3. forduló.
Vihar és gólzápor

Vihar és gólzápor

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megyei II. osztályban Tisztabereken vihar miatt félbeszakadt a meccs, Kemecsén pedig gólzápor volt.
"A nábrádiak jól kezdték a bajnokságot, Csekének van mit törleszteni"

"A nábrádiak jól kezdték a bajnokságot, Csekének van mit törleszteni"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, 3. forduló (kezdés:17, ifi: 15).
„A kálmánháziak lankadó figyelme”

„A kálmánháziak lankadó figyelme”

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 2. fordulójának mérkőzését rendezték vasárnap.
Gépkocsitűzhöz, állatmentéshez is riasztották szombaton a tűzoltókat

Gépkocsitűzhöz, állatmentéshez is riasztották szombaton a tűzoltókat

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összefoglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2018. augusztus 18-án történt katasztrófavédelmi eseményeiből.
"Ha nem 100/70-es vérnyomással futunk ki a pályára, akkor nem féltem a srácokat"

"Ha nem 100/70-es vérnyomással futunk ki a pályára, akkor nem féltem a srácokat"

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály 2. fordulójának (kezdés: 17, ifi: 15) mérkőzéseit rendezik a hét végén.
Több szabadtéri tüzet kellett megfékezni - Megyei katasztrófavédelmi hírek

Több szabadtéri tüzet kellett megfékezni - Megyei katasztrófavédelmi hírek

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összefoglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2018. augusztus 14-én történt katasztrófavédelmi eseményeiből.
Igencsak kupán vágták a rakamaziak a Tarpát

Igencsak kupán vágták a rakamaziak a Tarpát

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szerda estére kiderül, hogy melyik négy megyei focicsapatunk léphet majd pályára két hét múlva az országos főtáblára kerülésért.
Újabb kupakör következik a megyei fociban

Újabb kupakör következik a megyei fociban

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A szombati és vasárnapi bajnoki nyitányok után ezen a héten négy meccset játszanak a Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulóján.
"Egy könnyű mérkőzést nehezítettünk meg saját magunknak az utolsó percekre"

"Egy könnyű mérkőzést nehezítettünk meg saját magunknak az utolsó percekre"

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 1. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén.
"Tudom, hogy nem esik jól nekik, de ez van..."

"Tudom, hogy nem esik jól nekik, de ez van..."

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Két iksz és ecsedi siker Naményban.
A megyei II. osztály csoportjainak őszi menetrendje

A megyei II. osztály csoportjainak őszi menetrendje

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megyei másod osztály csoportjainak is beindul a gólzápor augusztus 11-én. Íme a menetrend!
Íme a hétvégi megyei fociprogram!

Íme a hétvégi megyei fociprogram!

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A hétvégén már a megyei bajnokságainkban is labdába rúgnak a játékosok.
Traffipax-mérések augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Traffipax-mérések augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében augusztusban!
Ibrányi diadal a nagyhalászi kupaderbin

Ibrányi diadal a nagyhalászi kupaderbin

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulójával elkezdődött a 2018-2019-es futballszezon Szabolcs-Szatmár-Beregben.

Gólzáporos kupameccsek: rakamazi bravúr

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulójával elkezdődött a 2018-2019-es futballszezon Szabolcs-Szatmár-Beregben.

Szomszédvári Magyar Kupa-meccs

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szombaton öt, vasárnap három kupameccs lesz a megyében.
Fővárosi kirándulással díjazták a legjobbakat

Fővárosi kirándulással díjazták a legjobbakat

Rakamaz - A Fővárosi Nagycirkuszba vezetett nemrégiben a rakamazi Erzsébet Királyné Német Nemzetiségi Általános Iskola kitűnő év végi bizonyítvánnyal büszkélkedő tanulóinak útja.

NIF Zrt.: járdával és kerékpárúttal bővül a Tisza hídja Tokajnál

Budapest/Tokaj - Járdával és kerékpárúttal bővül a tokaji Erzsébet királyné híd a várhatóan augusztus közepén kezdődő felújításnak köszönhetően - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) pénteken az MTI-vel.
A verseny mindig nagy élmény a fiataloknak

A verseny mindig nagy élmény a fiataloknak

Rakamaz - Immár harmadik alkalommal tartották meg közös nyári horgásztáborukat a rakamazi Nagy-Morotvánál a helyi Cormoran- és a Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesületek a napokban. A tábor 45 általános iskolás lakója Rakamazról és Nyírtelekről, illetve a városok vonzáskörzetéből érkezett.
Búcsút intett a tengereknek

Búcsút intett a tengereknek

Rakamaz - Csécsi Ferenc elvégezte a búvártanfolyamot, utána azonban a vadászattal kötött barátságot.
A hajóból mentést gyakorolták

A hajóból mentést gyakorolták

Rakamaz, Tokaj - A vízből mentés mesterfogásai mellett tananyag volt a különböző görcsök, sérülések felismerése, ellátása.
Szavazzon a megye futballcsillagaira!

Szavazzon a megye futballcsillagaira!

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó világbajnokság varázsa után ismét a hazai focira fókuszálnak majd a sportág kedvelői. Immáron hagyomány, hogy a megyénkben szereplő csapatok legjobbjaiból a szon.hu átógatói voksolhatnak kedvenc megyebeli focistájukra.
Tragédia történt Rakamaznál

Tragédia történt Rakamaznál

Rakamaz, Nyíregyháza - A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
Filmvetítés és örömdobolás a rakamazi Teknősházban

Filmvetítés és örömdobolás a rakamazi Teknősházban

Rakamaz - Kanalas Éva rendezőt befogadták a tuvák, így készíthette el páratlan felvételeit.
Íme a megyei bajnokságok csoportbeosztásai!

Íme a megyei bajnokságok csoportbeosztásai!

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának verseny és fellebbviteli bizottsága a beadott nevezések feldolgozása és vizsgálata után elkészítette a 2018-2019-es szezon megyei első osztály csoportbeosztását.

Telepítenek, s tisztítják a Nagy-Morotva vizét

Rakamaz - A rakamazi Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület ma délután haltelepítést végez a Nagy-Morotván.
Milliárdokból fejlődhet megyénk turizmusa

Milliárdokból fejlődhet megyénk turizmusa

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összesen négymilliárd forint jut megyénkben a turisztikai fejlesztésekre.
Traffipax-mérések júliusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Traffipax-mérések júliusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében júliusban!
Súlyos baleset Tiszanagyfalu határában

Súlyos baleset Tiszanagyfalu határában

Tiszanagyfalu - Frontálisan ütközött eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és egy kisbusz június 23-án 15 óra 55 perc körül a 38-as főút 18. kilométerénél, Rakamaz és Nyírtelek között.
Baleset miatt útlezárás a 38-as főúton Rakamaz és Nyírtelek között

Baleset miatt útlezárás a 38-as főúton Rakamaz és Nyírtelek között

Nyírtelek, Rakamaz - A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Turul nap Rakamazon

Turul nap Rakamazon

Rakamaz - A honfoglalás korának öltözetében pompázott a legtöbb harcos Rakamazon, a Turul napon. A különböző hagyományőrző csoportok kelvézzel, íjjal mutatták meg harcos tudományukat, a huszárok vívtak szablyával, és a lovas sólymászat kifinomult technikáját is megcsodálhattuk.

Háziversenyt rendeznek Rakamazon

Rakamaz - A megmérettetés előtt horgászati tilalom is lesz telepítés miatt.
Mindannyiunknak létkérdés a múlt ismerete

Mindannyiunknak létkérdés a múlt ismerete

Rakamaz - Megkésve bár, de törve nem, lovas zarándokok érkeztek vasárnap este a Rakamazi Teknősház Látogatóközponthoz, ahol az intézmény dolgozói történelmi zászlókat lengetve fogadták őket.
Előző
123456  

Rakamaz.
SZON.HU



Hírlevél





hirdetés