Lali és a fele királysága
Nincs más út, csak – előre! A Záhony ugyanis a tizenötödik, azaz kiesőhelyen vesztegel. A vasutasok helyes vágányra állítása sürgető teendő, ellenkező esetben júniusban kisiklik a szerelvény. A mentőakció kidolgozására Seres Zsolt vállalkozott: a megyei első osztályú futballcsapatot az őszi finistől irányító edzőnek pedig nem szokása berezelni a rázós feladatoktól. Szó se róla, nem ígérkezik fáklyásmenetnek a tavaszi szezon, kiváltképp a tekintélyes ponthátrány ismeretében.
A kiesés megúszása érdekében öt friss szerzemény már egészen bizonyosan bevethetnek a határmentiek. Jól cseng a Szűcs Lajos név a kapusszakmában: ha a Várda SE-túl érkezett cerberus csupán fele annyit produkál, mint pápai kollégája, a korábban Újpesten, majd a Ferencvárosban megfordult ,,Lali király,,, már is nyert ügye lehet a Záhonynak. Az ugyancsak kisvárdai Kerepesi László is úgy határozott, középpályásként részt kíván venni a feltámadási kísérletben, miként a Tuzsérről visszatért Osztolykán testvérek, Elemér és Mihály. A védő Kozma Zsolt rutinját hasznosíthatja új együttesében, ő az elmúlt időszakban az ,,osztálytárs,, Nyírkarász színeiben rúgott labdába. A közeljövőben tovább bővülhet a választék: ukrán hátvéd, illetve csatár csatlakozhat a csapathoz. Ez ügyben a papírmunkát végzik az elöljárók.
Mindeközben vérveszteség is érte a gárdát. A támadó Tóth Richárd távozását például sajnálattal vették tudomásul, a tehetséges fiatal a hálóőr, Babincsák Ferenccel egyetemben az Ajakot erősíti a folytatásban. Az elköszönő Koi Gáborra a Tiszaszentmárton számíthat, míg Tóth András – a poraiból újraéledő -, megye kettes Demecserben játszik a bajnokság második felében. Balázsi attila munkahelyi elfoglaltság miatt mén nem kezdte el a felkészülést, sorsa tehát kérdőjeles.
A Seres-legénység a közeli Tuzsér ellen nyitotta az edzőmeccsek sorát, legutóbb a Mándok, valamint az NB III-as Tisza-parti együttessel szervezett minitornán szerepelt. Szombaton (10.30) Záhony-Gyulaháza mérkőzést iktattak programba, másnap (14.30) a Fényeslitkét fogadja a ZVSC.
- Koncz Tibor -