Láthatatlan Magyarország

Láthatatlan Magyarország
Nyíregyháza – A könyv szerzője azokra szeretné ráirányítani a figyelmet, akikről már mindenki lemondott.

Nem szokványos, hogy egy szociográfiai kötet bemutatója teltházas. A minap erre cáfolt rá L. Ritók Nóra a Láthatatlan Magyarország című kötetismertetője alkalmával. A szerzőt az Evangélikus Roma Szakkollégium, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia DAB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakbizottságának Romológiai Munkabizottsága hívta meg az egyetemre.

– A könyv címe pontos és találó. Van hazánk társadalmának egy olyan rétege, amelyről ritkán beszélünk, az igazán mély hátteret nem ismerjük. A szerző személyes történetein keresztül emberközelbe hozza ezt a világot, s míg a statisztikai adatok nem jutnak el a szívünkig, a lelkünkig, addig ezek a szívhez szóló novellák igen – mondta a kötetbemutatón dr. Jenei Teréz, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző intézetének vezetője.

Belenőnek a reménytelenségbe

– Gyerekek ezrei élnek emberhez méltatlan nyomorban, a szegregátumokban – kezdte L. Ritók Nóra. – Sok évvel ezelőtt, friss diplomásként kerültem a probléma közvetlen közelébe. A pályám elején mélyvíz volt számomra egy olyan iskolában tanítani, ahová zömmel hátrányos helyzetű tanulók jártak. Mivel az oktatási rendszerünk nem tud mit kezdeni a szegénységből érkező, hátrányokkal küzdő gyerekekkel, én másként kezdtem tanítani, motiválni, és sikerélményekhez juttatni őket. Azóta is a művészet eszközeivel fejlesztem a diákjaimat. Hamar rájöttem, hogy az oktatás, bár első pillére, de kevés az integrációhoz, s nem elegendő a generációkon átöröklődő nyomorúság megszüntetéséhez – érvelt a szerző, majd rámutatott: a szegénységben tengődőknek nincs esélyük a minőségi életre.

– A periférián élőket patronáló oktatási, szociális és egészségügyi programok nem erősítik egymást. Berettyóújfalu mellett, a toldi putrisoron uzsorásoktól szenvedtek a családok, munkanélküliség, telepi agresszió sújtotta az ott élőket – sorolta tovább tapasztalatait az alapítvány elnöke. – Volt úgy, hogy bementem az egyik házba, és a gyerekek nem tudták levenni a táskámról a szemüket. Vajon hozott-e valamit Nóra néni? Bizonyára élelemre vagy édességre vágytak… – idézte fel könnybe lábadt szemmel a sztorit.

Van kiút a tehetetlenségből!

– Csak kitartó munkával és összefogással érhető el változás! Az alapítványom egy 20 éves stratégiára épít, most a nyolcadik évnél tartunk, és látjuk a változást az egész faluban. Bizalmi kapocs köt a telepen élőkhöz, hallgatnak rám, szívesen dolgoznak a kiskert programban is – emelte ki a faluban csak Nórika néniként emlegetett pedagógus, művész, aki könyvével, blogjával azokra szeretné ráirányítani a figyelmet, akikről már mindenki lemondott, hogy kiutat találjanak az „örökölt tehetetlenségből”.

KO








hirdetés