Látványos

Akt.:
Látványos
© Illusztráció: HBN-archív
Az adófizetés utáni 688,7 milliós nyereség bizony megsüvegelendő teljesítmény egy ötvennyolc főt foglalkoztató cégnél. Mert DVSC Futballszervező Zrt. ennyi alkalmazottal bír, és az említett tavalyi nyereségről több fórumon is olvasni lehet. Mán László jegyzete.


A részletes elemzésből kiderül, hogy ez a pozitív mutató elsősorban az elmúlt évi játékoseladásnak köszönhető, hiszen ennek 1,148 milliárd volt a bevétele. A nagy húzást Balogh Norbert eladása (699,5 millió) jelenti, bár a Palermo most aligha adna ennyit az egyébként tehetséges focistáért. Bódi Ádám (163,9) és Korhut Mihály (146,9) milliói is jól jöttek a debreceniek konyhájára.

Aztán az is olvasható, hogy bizony a jegyek és a bérletek eladásából, illetve a reklámból származó bevételekben már visszaesés volt az előző adatokhoz képest. Hasonló a helyzet a nézőszámmal, pedig remek stadionja van a debrecenieknek. A nem is olyan régen még bajnoki aranyakat bezsebelő, a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő Loki jelenleg az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a tizenkét csapatos első osztályban. Akkor most mi számít? Tao-s sportágként a közönség látványos kiszolgálása (a játékosok átlagos havi bére 1,4 millió), vagy a bevételi mutatók?

Mán László

Címkék: , ,







hirdetés