Lázár: konstruktív megbeszélést folytatott a Zsidó Közösségi Kerekasztal

A Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése Budapesten
A Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése Budapesten - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest – Konstruktív, nyugodt hangulatú megbeszélésként jellemezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal hétfői ülését.

A miniszter a tárgyalás után a Parlamentben újságíróknak elmondta: elsősorban kulturális tevékenységekről, közművelődési programokról, temetőfelújításról, nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségekről esett szó. Emellett megvitatták, hogy hová kerüljenek különböző kárpótlással kapcsolatos iratok és dokumentációk, illetve beszéltek arról is, hogy az új Nemzeti alaptantervben hogyan érvényesüljenek azok a szempontok, amelyeket a zsidó közösségek oktatási szakértői fontosnak találtak – tette hozzá.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy 2012 óta már nyolcadik alkalommal ült össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal, legközelebb pedig idén áprilisban tartanak majd megbeszélést.

Kérdésre válaszolva közölte: a Sorsok Háza nem került szóba a mostani tárgyaláson.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megerősítette, hogy konstruktív volt a megbeszélés és kiemelten fontos témaként említette az elhagyott zsidó temetők felújítását. Mint mondta, megállapodtak abban, hogy március végén pályázatot írnak ki erről.

A Veritas Intézethez elhelyezett kárpótlási iratokról elmondta: a zsidó közösségek jelezték, hogy ezt nem tartják megnyugtató megoldásnak, és annyi ígéretet kaptak a kormánytól, hogy a kérdést megvizsgálják.

Legutóbb 2015 augusztusában ült össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal. Akkor Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt jelentette be, hogy a jövőben államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról, illetve a zsidóságról a pedagógusok.

– MTI –








hirdetés