Lázasan a Körmend ellen

László Róbert
László Róbert
Nyíregyháza – A debereceni “majdnem siker” után cseppet sem vár könnyebb megmérettetés a nyíregyházi élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatra, mint a múlt héten.

A Marso-Carmo Suzuki NYKK vasárnap 18 órától a Körmendet fogadja a bujtosi csarnokban.

Rágódtunk, persze, hogy rágódtunk a Debrecenben történteken, de összességében nem telt rossz hangulatban a mögöttünk hagyott hét – mondta Horváth Imre, az NYKK edzője. – Kielemeztük a történteket, és arra jutottunk, hogy minden számunkra rossz, így a támadásbeli bizonytalanságok, a védekezésbeli hibák, az ellenfél sikeres hármasai és a játékvezetői tévedések egyszerre ütöttek be. Tanulság: csak negyven percnyi koncentrálással lehetünk eredményesek – ez a vasárnapi meccsre is vonatkozik.

A Körmend ellen hazai környezetben garantált a jó mérkőzés, nézzük az ellenfél milyen erőket tud felvonultatni.

Vasi riválisunk négy új külföldi kosarast szerződtetett, így a feltérképezése nem volt egyszerű feladat – így Horváth Imre. – A magyar magot jól ismerjük, és tudjuk, olyan csapatról van szó, amelynek a triplaszerzés az egyik fegyvere, és ez ellen mindig nehéz védekezni. Az Albacomp elleni edzőmeccs és a debreceni bajnoki arra utal, hogy talán nem leszünk rosszabbak, mint tavaly voltunk, márpedig februárban le tudtuk győzni a Körmendet. Az ismétléshez szükségünk lesz a közönségünk támogatására, örömteli volt, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket Debrecenbe, most hazai pályán is várjuk a szurkolókat.

Az NYKK-nál Simon Nándor visszatér a csapatba, László Róbert viszont csütörtökre belázasodott, így kérdéses a szereplése.

– Bodnár Tibor –








hirdetés