Guadalajara és Veracruz biztonságosnak számított még fél éve is, de 2011 végén az előbbiben 26 halálos áldozatot követelt az erőszak, az utóbbiban pedig a rendőrség egész állományát elbocsátották, miután ismeretlenek 35 holttestet tettek ki a város egyik útjára.
Elemzők szerint mindez az ország két vezető bűnszövetkezete között a befolyási övezetek kiterjesztéséért, illetve megvédéséért folyó, mind hevesebbé váló küzdelem eredménye. A konfliktus a mexikói-amerikai határ mindkét oldalán növeli a nyomást a politikai és rendőri vezetőkre, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy stratégiájuk hatásos.
Az amerikai illetékesek elismerik, hogy a fejlemények kiszámíthatatlanok, de azt állítják, hogy kezelni tudják a helyzetet. Az 1,6 milliárd dolláros költségvetésű drogellenes Mérida kezdeményezés a mexikói állami és helyi rendőrséget, illetve igazságügyi szerveket azonban inkább kiképzéssel és tanácsadással segíti, nem pedig felszerelések – például helikopterek – szállításával.
A legutóbbi kormánystatisztikák alapján az elmúlt év első kilenc hónapjában megnőtt a feltehetően a drogháborúval vagy a szervezett bűnözéssel összefüggő halálesetek száma a fővárost körülvevő Mexico államban, amely a legnépesebb valamennyi között. A hivatalos adatok szerint az egész ország 831 településen történtek erőszakcselekmények, ami 7 százalékos növekedésnek felel meg.
A San Diegó-i Egyetem drogbűnözést figyelemmel követő intézménye, a Trans-Border Institute szerint az erőszak a határtérségből érzékelhetően terjed a belső államok felé.
David A. Shirk, az intézmény igazgatója úgy látja, hogy a változás a hat évvel ezelőtti irányát visszáját jelenti: akkor az erőszak főleg Mexikó déli államaiban robbant ki és a kábítószercsempészek útvonalai mentén haladt észak felé, felgyorsítva a drogháborút, amely eddig már 47 ezer emberéletet követelt. Akkor a mexikói kormány bevetette a katonaságot és az országos rendőri erőket, több mint két tucat kartell – bűnöző hálózat – vezetőjét tartóztatta le vagy ölte meg, felszámolt vagy szétaprózott számos csoportot. Offenzívájukat az amerikai kormány helikopterekkel, távirányítású drónokkal, az amerikai drogrendőrség nagyobb nyomozati szerepvállalásával és a rajtaütésekben való fokozott részvételével támogatta.
A legvéresebb erőszak színhelyén, a határ menti Ciudad Juárezben ezt követően javult a helyzet, ami a mexikói hatóságok szerint azt mutatja, hogy fellépésük eredményes volt. Az elemzők szerint azonban inkább arról van szó, hogy a rivális bandák egyike felülkerekedett, így csökkent közöttük a hatalmi harc és a vérontás.
Ma Acapulco a legtöbb erőszakos cselekmény színhelye, ami szintén a bandaháborúk alakulásával függ össze.
Shirk szerint a drogháború az eddig legerősebb drogkartellként ismert, hagyományos Sinaloa és a volt katonák által létrehozott Los Zetas közötti élet-halálharcnak tűnik. Az utóbbi semmiféle erőszaktól nem riad vissza, emellett a drogútvonalaktól távolabb is zsaroláshoz, emberrabláshoz folyamodik, sőt másfajta pénzszerző akciókat is végrehajt.
A harmadik nagyobb alvilági erő, a Gulf kartell jelentős fegyverzettel rendelkezik, és néha maga is támadásokat hajt végre.
Sok összecsapásra mostanában főként a középső és a déli államokban kerül sor, ahol a két legnagyobb szervezet eddig nem küzdött egymás ellen ilyen elkeseredetten – állítják a The New York Times című lapnak nyilatkozó szakértők.
Georges Grayson mexikói kutató, a Los Zetas kartellról szóló, hamarosan piacra kerülő új könyv társszerzője felhívta arra a figyelmet, hogy ez a szervezet ma már 17 államban működik – hárommal többen, mint egy évvel ezelőtt.
Noha Mexikóváros méretei, bonyolultsága és jelentős, a többieknél képzettebbnek számító rendőri ereje valószínűtlenné teszi, hogy ott is ugyanolyan drámai helyzet alakuljon ki, mint más városokban, mindazonáltal riasztó jelek vannak arra, hogy az erőszak a fővárost is elöntheti.
Annál a plázánál, ahol a lefejezett holttesteket megtalálták, felirat jelent meg, amely szerint a kettős gyilkosság a Sinaloa műve volt. Vannak azonban, akik úgy látják, hogy a rémtettet bármely más, a térségben működő bűnbanda is elkövethette. Grayson szerint a bűncselekmény a “zetanifikálódás” jegyeit hordozza, az elkövetők ugyanis a Los Zetas csoport taktikáját alkalmazták.
Egyébként nem ez a bűncselekmény volt az egyetlen, amelyet feltehetően a kartell jegyzett: tavaly októberben a védelmi minisztériumhoz közel lévő negyedben két levágott emberi fejet találtak egy út mentén.
Annak ellenére, hogy a mexikói kormány nagy erőket vet be amerikai szakértők és kábítószer-ellenes ügynökök támogatásával a szervezett bűnözés ellen, nem könnyű kideríteni, hogy melyik bűnöző csoport éppen mit követett el.
A mexikói hatóságok azt állítják, hogy ők fognak felülkerekedni a háborúban. Genaro Garcia Luna közbiztonsági miniszter egy washingtoni előadásában kijelentette, hogy az erőszak szintje még vagy öt évig nem fog számottevően csökkenni, de máris haladás tapasztalható, mivel a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható gyilkosságok számának növekedése lelassult.
“Az idő fogja megmutatni, hogy mennyire bizonyul tartósnak ez a tendencia” – fűzte hozzá óvatosan.