Légfegyveres Eb – Hidegzuhany férfi puskában, nincs magyar döntős

Győr – Nem sikerült jól magyar szempontból a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság első olimpiai versenyszáma, a férfi puskások küzdelme, miután Péni István és Sidi Péter sem jutott döntőbe az alapversenyből.

Győrik Csaba szövetségi kapitány a kontinensbajnokság előtt az ötkarikás számokat nézve Péni fináléba kerülésében volt a legbiztosabb. Mint mondta, az UTE 21 éves versenyzőjével szemben a nyolcba jutás elvárás, az éremszerzés pedig reális cél, mivel az elmúlt időszakban a fiatal versenyző az alapban stabilan elképesztő magas eredményeket ért el, így egy önmagához mérten közepes sorozattal is döntőbe juthat.

A pénteken kora délután kezdődött versenyben aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy ez az a nap, amikor Péni önmagához képest közepes eredményt fog lőni. Az első tíz lövést ugyanis kifejezetten visszafogott produkcióval, mindössze 103,4 körrel zárta a tavalyi világkupadöntő győztese. Ráadásul ezt követően sem jöttek a tőle megszokott 105-106 kör feletti tizes szériák, viszont nagyjából “féltávnál” kiment edzőjéhez, Oroszi Edithez konzultálni, ami jót tett neki. A folytatásban egyre közelebb került az élmezőnyhöz, s három lövéssel a vége előtt már hatodik helyen rangsorolta a gép. Ekkor már talán kicsit megnyugodott a hazai szakvezetés, de korai volt, mert Péni 58. és 60. lövése is csak kilences lett, így pedig csak 625,4 körrel zárt, a finálétól mindössze hét tizeddel elmaradva, a 12. helyen.

“Az elejében nagyon sokat hagyott István, a végén az a két kilences pedig egyszerűen nem fért bele” – értékelt röviden az MTI-nek Győrik Csaba.

Az olimpiai ötödik, világ- és Európa-bajnok Sidi Péter jobban kezdett mint Péni, előrébb is állt nála, közel a legjobb nyolchoz, de a verseny közepén kicsi visszaesett, s végül csapattársához nagyon hasonló teljesítménnyel, 624,9 körrel zárt a 16. pozícióban. A szakvezető a komáromiak klasszisával kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt napokban kiemelkedően lőtt az edzéseken, ám lázas beteg lett, ami nem segítette mai versenyét.

A harmadik magyar, Somogyi Péter végig nagyon sok hibával lőtt, s 621,8 körrel a 33. lett a 68 fős mezőnyben.

– MTI –








hirdetés