2012.04.30 13:18; Frissítve: 2012.04.30 13:18


Legtöbb a kár az almásokban

Nyíregyháza - Lezárult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét ért fagykárok bejelentésének határideje. 

alt hiba beküldése


Összesen 5200 bejelentés érkezett a megyei kormányhivatal földművelési igazgatóságára tegnap, azaz április 25-én délutánig, tudtuk meg a szakhatóságon. Az összes bejelentésből 760 vonatkozik a téli fagykárokra, a többi – 4440 darab – a tavaszi, főként a Húsvét búcsúztató fagyok okozta károkat taglalja. Az utóbbiak zöme téli almában, azután csökkenő mértékben meggy-, szilva-, dió ültetvényekben esett károkról szól.

Az igazgatóság szakemberei szerint a tényleges kár mértékéről még mindig korai bármit is mondani, végleges fagykár adatokkal majd csak május első dekádjának a vége felé, az első terméshullást követően tudnak szolgálni.Más, szintén értő szakmai vélemények szerint egyelőre úgy látszik, talán nem akkora a baj, mint tíz-tizenkét nappal ezelőtt gondolták. Ugyanis a korán virágzó gyümölcsfajok - így a cseresznye, kajszi is -, ha nem kaptak a legdurvább fagyokból, még hozhatnak valamennyi termést, mivel virágaik már túl esvén a beporzáson, megtermékenyülve ellenállóbbak a hidegre. A megye gyümölcsöseiből legnagyobb arányt képviselő almások esetében pedig azt remélik, hogy elszórt eseteket kivéve, 50-60 százalékosnál sehol nem lesz nagyobb a kár mértéke.   

KM

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2