Lehet a lejtőn felfelé is menni

Hajléktalan és alkoholista voltam, 1006 napja nem iszom – mondja szinte bemutatkozásként H. László. A most 40 éves férfi 21 évesen egy családi vita után került utcára és a több mint másfél évtized alatt megjárta a hajléktalan lét minden poklát.

– Két év nyolc hónapig sitten voltam, beleragadtam a posványba. Mindennap egyetlen cél lebegett a szemem előtt: meglegyen a napi pia. Az étel és alvás nem érdekelt. Az évek alatt kiderült, rajtam egy sima elvonókúra nem segít. Három évvel ezelőtt jött el az a pillanat amikor azt mondtam, élni már nem akarok, de öngyilkos nem lehetek.

Új életet kezdett, a több hónapos Minnesota Programnak köszönhetően leszokott az ivásról, azt mondja, mindig alkoholista lesz, most absztinens. – Egy éve jöttem haza, a kérdés az, képes vagyok-e megállni a saját lábamon. A Periféria Egyesület által indított Főbejárat program lehet a következő kitörési pont, az elsők között jelentkeztem rá. Nagy céljaim vannak, három évet adtam magamnak arra, hogy tanuljak, leérettségizzek. – Egyházi pályára készülök – meséli a jövőről Laci. Büntetett előélete miatt erkölcsi bizonyítványt még nem kap, enélkül nehéz elhelyezkedni. Abban bízik, benne lesz abban a kiválasztott ötben, akik végigcsinálhatják a képzéssel és lakhatással egybekötött programot. A megszerezhető három szakmával úgy véli, el fog tud helyezkedni. – Az utcán ragadt hajléktalan magától nem mozdul, nagyon megküszködtek velem is. Szeretnék segíteni, az én életem talán példa lehet másoknak is.


Főbejárat

– A „Főbejárat” projekt célja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés csökkentése a hajléktalan, szállón vagy átmeneti otthonban élő emberek foglalkoztatásban való részvételével, valamint lakhatási és szociális helyzetük javításával – mondta lapunknak Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke. A fedél nélküli, nehéz élethelyzetbe került emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját a programban képzettségük fejlesztésével szeretnénk segíteni. Munkavállalási esélyeik javítása érdekében piacképes OKJ-s szakmai képzésben való részvételre nyílik lehetőség, emellett az önálló lakhatásukat is segíti. A Periféria Egyesület a debreceni Refomix Nonprofit Kft.-vel konzorciumi együttműködésben több mint 55 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok támogatása” című pályázati kiíráson.

A Főbejárat program részleteiről kiderült: húsz jelentkezőből kiválasztották már azt a tizet, akik személyiségfejlesztő- és önismereti tréningre járnak, erősítik a motívációjukat, felmérik az állapotukat. A képzési programba már csak öten kerülnek be, ők részt vesznek egy nyolc hónapig tartó tanfolyamon, mely alatt OKJ-s tanúsítványt szerezhetnek három – parkgonopzó, takarító és takarítógép-kezelő – szakmában. A képzés alatt megélhetési támogatásban részesülnek, és lakhatáshoz is kapnak támogatást. – Valódi esély ez az újrakezdéshez – mondja az elnök.


Csak aki akarja…

– Egy percig nem gondolkodtam azon, hogy jelentkezzem vagy sem, amikor hallottam a programról – mondja Heni, aki a kislányával a családok átmeneti otthonából szeretne kikerülni. – Az embernek képezni kell önmagát, csak így van esélye munkára, tisztessége megélhetésre – vallja, s személyes sikerként élte meg, hogy egy korábbi tanfolyamra sikerült elküldenie egy hátrányos helyzetű lakótársát, aki azóta szakmát szerzett. – Akkor is sok embernek szóltam, de mindig bebizonyosodik, aki nem akarja, azon nem lehet segíteni.

– KM –








hirdetés