“Lehidalnak” a kollégisták

Záhony – Az új tanév első felében már a harmadik alkalommal ismétli meg a Magyar Lapkiadók Egyesülete a HíD (Hírlapot a Diákoknak) elnevezésű olvasásra nevelési programját.

A kezdeményezéshez tavasszal csatlakozott záhonyi kollégisták a most induló újabb kör alkalmából is szeretnének „átkelni” a HíD-on. Ezúttal az új elsősökkel kiegészülő 30 fős csoport tagjai kapják meg az MLE és az érintett lapok jóvoltából a tucatnyi napilapot, a hetente és havonta megjelenő technikai, környezetvédelmi, szabadidős folyóiratokat, magazinokat.

Az Országos Közoktatási Intézet elméleti és gyakorlati médiaismereteket tartalmazó tanulmányi segédanyagát kiscsoportos és önálló formában dolgozzák fel a program során. A 10 hetes kurzust ezúttal is fővárosi szerkesztőség- és nyomdalátogatás zárja majd. A záhonyi Dr. Béres József Kollégiumban lebonyolított sikeres SéTa, illetőleg HíD programokat a közelmúltban az ismert médiaszakértő és egyetemi oktató, Zöldi László konzulensi segédletével egy főiskolai diplomamunkában is feldolgozták.

– Györke László –








hirdetés